Balra is, jobbra is fekete alakok bontakoztak ki a sötétből, elállva a menekülés útját. Csuklyák rései mögött szemek csillantak, s tucatnyi égő pálcahegy szegeződött a gyerekekre.
Ginny felsikoltott.
— Add ide, Potter! — ismételte a Lucius Malfoy hangján szóló csuklyás, és kinyújtotta tenyérrel felfelé fordított kezét.
Harry gyomra öklömnyire rándult össze. Csapdába estek, s kétszeres túlerővel kell szembenézniük.
— Add ide! — mondta megint Malfoy.
— Hol van Sirius? — kérdezte Harry.
A halálfalók közül többen felnevettek, s a Harrytől balra álló csoportban éles női hang csendült:
— A Sötét Nagyúr most sem tévedett!
— Most sem tévedett — visszhangozta Malfoy. — Gyerünk, Potter, add ide a jóslatot!
— Tudni akarom, hol van Sirius!
— Tudni akarom, hol van Sirius! — ismételte gúnyosan a nő.
A halálfalók közelebb nyomultak, úgyhogy már fél méterre sem voltak Harryéktől. Harry szeme káprázni kezdett pálcáik fényétől.
— Elfogták őt — szólt Harry, legyűrve a mellkasát szorító rémületet, a páni félelmet, ami azóta lappangott benne, mióta beléptek a kilencvenhetes polc folyosójára. — Itt van. Tudom, hogy itt van.
— A pici baba sílva felliadt, és azt hitte, idaz, amit álmodott — gügyögte gúnyosan a nő. Harry érezte, hogy Ron mocorogni kezd mellette.
— Még ne tégy semmit — morogta. — Majd ha szólok…
A nő rikoltva felkacagott.
— Halljátok ezt? Halljátok? Úgy utasítgatja a többi kölyköt, mintha szembe akarna szállni velünk!
— Ó, nem ismered te még Pottert, Bellatrix — duruzsolta Malfoy. — Borzasztóan szeret hősködni. A Sötét Nagyúr is tisztában van ezzel. Add ide a jóslatot, Potter!
— Tudom, hogy itt van Sirius — ismételte csökönyösen Harry, pedig a rémület már úgy elszorította a torkát, hogy lélegezni is alig tudott. — Tudom, hogy foglyul ejtették!
Most még több halálfaló nevetett — a leghangosabban a nő.
— Ideje, hogy megtanuld, mi a különbség álom és valóság között — szólt Malfoy. — Most pedig add ide a jóslatot, különben pálcát használunk.
— Csak tessék! — mondta Harry, és mellmagasságba emelte saját pálcáját. Ron, Hermione, Neville, Ginny és Luna ugyanígy tettek. Harry görcsölő gyomra csavarodott egyet. Ha Sirius valóban nincs itt, teljesen értelmetlenül hozta magával barátait a biztos pusztulásba.
A halálfalók azonban nem támadtak.
— Add ide a jóslatot, akkor nem esik bántódásotok — mondta higgadtan Malfoy.
Most Harry hallatott valami nevetésfélét.
— Naná, persze! Odaadom ezt a… mit mondott? Jóslatot? És akkor szépen elengednek minket, mi?
Még be se fejezte a mondatot, mikor a csuklyás nő felkiáltott:
— Invito jós…!
Harry nem késett a védekezéssel: — Protego! — harsogta, mielőtt a nő végigmondhatta volna a varázsigét. Az üveggömb előrecsusszant az ujjai hegyéig, de ott megállt.
— Játszani azt tud a pici Potter-baba — sziszegte a nő, és szeme felizzott a csuklya mögött. — Na jó, akkor…
— Megmondtam, hogy nem! — ordított rá Malfoy. — Ha összetöröd…
Harry agya vadul zakatolni kezdett. A halálfalók mindenáron meg akarják szerezni az üveggolyót. Neki nincs szüksége rá. Nincs más vágya, csak élve kivinni innen a barátait. Ne ők fizessenek az ő ostobaságáért…
A nő kilépett társai közül, és levette csuklyáját. Az Azkaban beesetté, halálfejszerűvé tette Bellatrix Lestrange arcát, de szeme annál elevenebb volt: eszelős tűz izzott benne.
— Kéreted magad, kölyök? — szólt szaporán hullámzó mellkassal. — Hát jó… Fogjátok a legkisebbet! — utasította a mellette álló halálfalókat. — Lássuk, mit szól hozzá, ha kezelésbe vesszük a kislányt. Majd én csinálom!
Harry érezte, hogy társai közelebb húzódnak Ginnyhez. Ő maga is tett egy oldalazó lépést — így közvetlenül a lány elé került — és a melléhez szorította az üveggömböcskét.
— Ha bármelyikünket megtámad, ez itt összetörik — fordult Bellatrixhoz. — A főnökük nem fog örülni, ha üres kézzel mennek vissza hozzá.
A nő nem mozdult, csupán rámeredt Harryre, és közben nyelve hegyével megnedvesítette ajkát.
— Különben is — folytatta Harry — miféle jóslat ez, amiről beszélünk?
Egyelőre nem volt jobb ötlete, mint folytatni a beszélgetést, húzni az időt. Neville remegő karja nekinyomódott az övének. Egy másik társa lélegzetét a tarkóján érezte. Remélte, hogy a többieknek előbb-utóbb támad valamilyen használható ötletük — ő maga ugyanis teljesen tanácstalan volt.
— Miféle jóslat? — visszhangozta elkomorodva Bellatrix. — Viccelsz velem, Harry Potter?
— Nem, nem viccelek — felelte Harry. Közben végighordozta tekintetét a halálfalókon, keresve a gyenge láncszemet, a rést, amin át eliszkolhatnak. — Miért kell ez Voldemortnak?
A halálfalók közül többen felszisszentek.
— Ki mered mondani a nevét? — suttogta Bellatrix.
— Persze — felelte Harry. Még jobban megszorította az üveggolyót, arra számítva, hogy megint megpróbálják majd kibűvölni a kezéből. — Miért ne mondhatnám ki, hogy Vol…
— Fogd be a szád! — visította Bellatrix. — Ne merd méltatlan szádra venni a nevet! Ne merd beszennyezni a mocskos félvér nyelveddel! Ne merd…
— Ő is félvér! Nem tudta? — feleselt Harry. Hermione belenyögött a fülébe. — Bizony, Voldemort is az. Az anyja boszorkány volt, de az apja mugli. Vagy talán azt mesélte a bandájának, hogy aranyvérű?
— Stup…
— Ne!
Bellatrix Lestrange pálcájának végéből vörös fénycsík indult Harry felé. Malfoy azonban egy másik bűbájjal eltérítette az átkot, így az a polcba csapódott, és levert jó néhány üveggömböt.
A földön széthullott cserepek közül két füstként lebegő, gyöngyszürke kísértetalak emelkedett ki. Mindkettő beszélni kezdett, de Malfoy és Bellatrix kiabálása közepette csak töredékeket lehetett érteni abból, amit mondtak.
— …és a napfordulókor beköszönt egy új… — zengte az egyik, egy szakállas öregember.
— Ne támadj rá! Meg kell szereznünk a jóslatot!
— Bemocskolja… van képe… — visította őrjöngve Bellatrix. — Nem szégyelli magát… a mocskos félvér…
— Előbb meg kell szereznünk a próféciát! — mennydörögte Malfoy.
— …és nem jön több utána… — búgta sejtelmesen a másik árnyalak, egy fiatal nő.
A gömbökből kiszabadult kísértetek ezután köddé foszlottak, és már csak a padlón szétszóródott üvegcserepek emlékeztettek rájuk.
Harrynek azonban a láttukra támadt egy ötlete. A gond csak az volt, hogy valahogy közölnie kellett tervét a többiekkel.
— Még mindig nem mondták el, mi különleges van ebben a jóslatban, amit át kellene adnom — szólt. Közben lassan odébb húzta a lábát, mögötte álló társát keresve.
— Ne játszadozz velünk, Potter! — morogta Malfoy.
— Nem játszadozom — felelte Harry, megosztva figyelmét a beszélgetés és tapogatózás között. Lába végül beleütközött egy cipőorrba. Rátaposott. Hermione felszisszent a háta mögött, majd suttogva megkérdezte:
— Mi van?
— Dumbledore talán nem mondta el neked — sziszegte a foga közt Malfoy — hogy itt, a Misztériumügyi Főosztályon rejtőzik az ok, amiért azt a heget kaptad a homlokodra?
— Hogy… mi? — Harry egy pillanatra teljesen megfeledkezett a tervéről. — A sebhelyemről beszél?
— Mi van? — suttogta sürgetően Hermione.
— Lehetséges volna? — duruzsolta kajánul Malfoy. Több halálfaló megint felnevetett, lehetőséget adva rá, hogy Harry odasúgja Hermionénak:
— Döntsétek a polcokat…
— Tehát Dumbledore nem mondta el… — ismételte Malfoy. — Igen, ez megmagyarázza, hogy miért csak most jöttél el. A Sötét Nagyúr nem értette…
— …mikor szólok, hogy most…
— …hogy miért nem rohantál rögtön ide, miután álmodban megmutatta neked, hol van a jóslat. Azt hitte, a kíváncsiság arra sarkall majd, hogy meghallgasd, hogyan szól szó szerint…
— Igen? — Harry hallotta, hogy a háta mögött Hermione suttogva továbbadja az üzenetet. Tovább beszélt hát, hogy lekösse a halálfalók figyelmét. — Szóval azt akarta, hogy jöjjek el, és szerezzem meg. Miért?
— Miért? — Malfoy hitetlenkedve felnevetett. — Azért, mert a Misztériumügyi Főosztályról csak azok vihetik el a jóslatokat, akikről azok szólnak. Ezért nem lophatták el mások a jóslatot a Sötét Nagyúr számára.
— És miért akart ellopatni egy rólam szóló jóslatot?
— Mert a jóslat kettőtökről szól, Potter, kettőtökről! Sosem gondolkoztál még azon, hogy miért akart a Sötét Nagyúr végezni veled már csecsemőkorodban?
Harry rámeredt a hosszúkás lyukakra, amelyek mögött Malfoy szeme csillogott. E miatt a jóslat miatt haltak meg a szülei? Emiatt kell a villám alakú sebhelyet viselnie? Itt van a markában a válasz az összes nagy kérdésre?
— Valaki jósolt valamit Voldemortról és rólam? — motyogta, ujjai szoros ölelésébe fogva a cikesznél alig nagyobb, meleg üveggolyót. — És Voldemort addig mesterkedett, amíg idecsalt, hogy megszerezzem neki? Miért nem jött el érte ő maga?
— Ő maga!? — visított fel társai eszelős nevetése közepette Bellatrix. — Azt várod a Sötét Nagyúrtól, hogy besétáljon a Mágiaügyi Minisztériumba, ahol olyan kedvesen szemet hunynak a visszatérése fölött? Hogy leleplezze magát az aurorok előtt, akik nem is törődnek vele, mert inkább az én drága unokaöcsémet hajkurásszák?
— Szóval most magukat küldte, hogy végezzék el helyette a piszkos munkát — következtetett Harry. — Miután Sturgisszel és O’Mennel befuccsolt…
— Okos vagy, Potter, nagyon okos — duruzsolta Malfoy. — A Sötét Nagyúr tudja, hogy van eszed…
— Most! — rikkantotta Harry.
A háta mögött öt hang kiáltott fel: — Reducto! — és öt átok röppent öt különböző irányba. A szemközti polcokon hatalmas lyukak robbantak, s az egész toronymagas faszerkezet inogni kezdett.
Vagy száz üveggolyó zuhant a padlóra és tört szét, gyöngyszürke alakok tömkelegét eresztve a levegőbe. A régmúltból felidézett hangok kórusához üvegcsörömpölés és a padlóra zuhanó polcdarabok zaja adta a kíséretet.
— Futás! — kiáltotta Harry.
A polcok vészesen meginogtak, üveggömbök újabb záporát zúdítva a közöttük állók fejére. Harry a talárjánál fogva megragadta és vonszolni kezdte Hermionét. Közben a másik kezét a feje fölé emelte, hogy védekezzen a fa- és üvegzápor ellen. Az egyik halálfaló rájuk vetette magát a porfelhőn át — Harry lendületből belevágta könyökét a csuklyás arcba. Mindenki kiabált, ordított vagy épp jajgatott; a polctornyok hatalmas robajjal összeroskadtak, a gömbökből kiszabadult látók pedig zengték, zúgták jóslataikat…
Harry látta, hogy szabad az út a kijárat felé. Ron, Ginny és Luna már el is szaladtak, két karral védelmezve fejüket. Valami súlyos tárgy csapott Harry arcába, de ő csak lehúzta a fejét, és rohant tovább. Aztán egy kéz elkapta a vállát; a következő pillanatban Hermione kiáltását hallotta: — Stupor! — és a kéz eltűnt…
Elérték a kilencvenhetes polc végét. Harry befordult jobbra, és ettől kezdve úgy rohant, ahogy a lába bírta. Hátulról szaladó lépteket hallott, és Hermione hangját, ahogy Neville-t biztatja. Az ajtó, amin bejöttek a terembe, félig nyitva volt — Harry látta a kristályedény ragyogó fényét. A jóslatot szorongatva átrohant a másik terembe, ott megállt, bevárta Hermionét és Neville-t, s miután megérkeztek, becsapta az ajtót.
— Colloportus! — kiáltotta Hermione, mire az ajtó furcsa, cuppanó hanggal bezárult.
— Hol… hol vannak a többiek? — zihálta Harry.
Eddig azt hitte, hogy Ron, Luna és Ginny, akik előttük jártak, már a kristályedényes teremben vannak, de most látnia kellett, hogy hármukon kívül nincs ott senki.
— Rossz felé mentek! — suttogta rémülten Hermione.
— Hallgassátok! — szólt fojtott hangon Neville.
Lábdobogás és kiáltások szűrődtek a terembe. Harry a lezárt ajtóra szorította a fülét, s tisztán hallotta Malfoy hangját:
— Hagyd, Nott! Mondom, hogy ne törődj vele! Mit számít a sérülése, ha elveszítjük a jóslatot! Jugson, gyere ide, szervezetten kell folytatnunk a kutatást! Párokban megyünk tovább, és ne feledjétek: finoman kell bánni Potterrel, amíg nála van a jóslat! A többit megölhetitek, ha kell. Bellatrix, Rodolphus, ti balra menjetek! Crak és Rabastan, ti jobbra — Jugson, Dolohov, ti erre — Rookwood, arra — Mulciber, te velem jössz!
— Most mit csináljunk? — kérdezte a tetőtől talpig reszkető Hermione.
— Mindenesetre nem várjuk meg, amíg ránk találnak — felelte Harry. — Tűnjünk el az ajtótól!
A lehető legcsendesebb léptekkel futásnak eredtek. Elszaladtak a kristályedény mellett, s már majdnem elérték a kerek terembe nyíló ajtót, mikor Harry hallotta, hogy valami nagy és nehéz zuhan neki az ajtónak, amit Hermione bűbájjal lezárt.
— Állj félre! — reccsent egy durva hang. — Alohomora!
Az ajtó kitárult. Harry, Hermione és Neville egy szempillantás alatt bebújtak egy asztal alá. Onnan jól látták két rohanvást közeledő halálfaló talárjának alját.
— Lehet, hogy egyenesen továbbszaladtak az előcsarnokba — zihálta az egyik, a recsegő hangú.
— Azért nézzünk be az asztalok alá! — felelte a másik.
Harry látta, hogy a halálfalók térde ereszkedni kezd. Kidugta pálcáját az asztal alól, és így kiáltott:
— Stupor!
A piros fénylövedék eltalálta a közelebbi halálfalót. Az hátratántorodott, és nekiesett egy nagy állóórának, ami fel is borult. A másik halálfaló viszont félreugrott Harry következő átka elől, és pálcájával megcélozta Hermionét, aki időközben kimászott az asztal alól, hogy jobban tudjon célozni.
— Avada…
Harry rávetette magát a csuklyás férfira, s a térdénél elkapta a lábát. A halálfaló megingott, átka célt tévesztett. Neville olyan sietve pattant fel, hogy felborította az asztalt, ami alatt megbújt. Rászegezte pálcáját a viaskodó párra, és elrikkantotta magát:
— Capitulatus!
Harry és a halálfaló pálcája is a levegőbe röppent, s nagy ívben elszállt a Jóslatok Termének ajtaja felé. Mindketten felpattantak, s eliramodtak pálcáik után — elöl a halálfaló, Harry szorosan a nyomában. A sort a rémült Neville zárta.
— Állj félre, Harry! — kiáltotta Neville, aki nyilván eltökélte, hogy kiköszörüli a csorbát.
Harry oldalra vetette magát, Neville pedig célzott, és elharsogta a varázsigét:
— Stupor!
A piros fénycsóva elröppent a halálfaló válla fölött, és egy különféle homokórákkal teli szekrénybe csapódott. A szekrény feldőlt — ajtajainak üvege szanaszét repült — aztán visszalendült álló helyzetbe, és már újra sértetlen volt. Utána megint eldőlt, és összetört…
A halálfaló felkapta varázspálcáját, ami a kristályedény közelében hevert a padlón. Harry gyorsan lebukott egy asztal mögé.
A férfi megfordult, de mivel nem látott ki félrecsúszott csuklyája alól, előbb azt lerántotta a fejéről, s csak azután kiáltotta el magát:
— Stup…
— Stupor! — kiáltotta Hermione, aki most érte csak utol a fiúkat.
A piros fénycsóva mellkason találta a halálfalót: az megdermedt, elejtette pálcáját, azután hanyatt esett, egyenesen a kristályedénynek. Harry koppanást várt, s arra számított, hogy az ernyedt test lecsúszik az üvegről, és a padlóra roskad — de nem ez történt.
Az edény fala utat engedett, mintha egyszerre megolvadt volna, s a férfi ott maradt testével az asztalon, fejével a csillogó, kavargó gázzal teli kristályedényben.
— Invito pálca! — kiáltotta Hermione. Harry pálcája egy sötét zugból kiemelkedve odaröppent hozzá, ő pedig továbbította Harrynek.
— Kösz — biccentett Harry. — Jól van, tűnjünk el…
— Vigyázz! — kiáltott rá rémülten Neville, a halálfaló kristályba foglalt fejére meredve.
Mindhárman felemelték pálcájukat, de végül egyikük se használta; helyette tátott szájjal bámultak a férfi fejére.
A fej sebesen zsugorodni és kopaszodni kezdett. A fekete haj és a borosta visszahúzódott a bőrbe, az orca sima és rózsaszínű lett, a koponya gömbölyűvé vált, s finom pihék borították el…
A kapálózó halálfaló vastag, izmos nyakán egy csecsemő feje ült. Aztán a folyamat rögtön újra megfordult, a fej nőni kezdett, visszanyerte eredeti alakját, és sűrű fekete haj meg szakáll fakadt belőle.
— Ez az Idő — suttogta borzadó ámulattal Hermione. — Maga az Idő…
A halálfaló megrázta csúf fejét, hogy magához térjen, de mire összeszedhette volna magát, már újra csecsemővé fiatalodott.
A szomszéd teremből kiáltás majd robaj és ordítás szűrődött át.
— Ron! — kiáltott fel Harry, és elfordult a folyamatos átváltozásban lévő halálfalótól. — Ginny? Luna?
— Harry! — visította Hermione.
A halálfaló kihúzta fejét a kristályedényből. Elképesztő látványt nyújtott: torkaszakadtából bömbölt apró csecsemőszájával, s közben veszedelmesen csapkodott maga körül. Izmos karja csak egy hajszállal kerülte el Harry fejét. Harry felemelte pálcáját, de meglepetésére Hermione megfogta a karját.
— Nem bánthatsz egy csecsemőt!
Nem volt idő megvitatni a kérdést, mert ekkor gyorsan közeledő léptek zaja hangzott fel a Jóslatok Termében. Harry rádöbbent, hogy hibát követett el, mikor kiabálásával elárulta hollétüket.
— Gyertek! — kiáltotta, azzal faképnél hagyta a csecsemőfejű halálfalót, és barátaival a nyomában eliramodott a fekete terembe nyíló ajtó felé.
Félúton jártak, mikor Harry a nyitott ajtón át megpillantott két további halálfalót, akik a kerek termen átvágva feléjük szaladtak.
Elkanyarodott hát balra, és bevette magát egy szűk, sötét, mindenféle holmival telezsúfolt irodaszerűségbe. Társai követték, és becsapták maguk után az ajtót.
— Collop…
Mielőtt Hermione végigmondhatta volna a varázsigét, az ajtó kivágódott, és berontott rajta a két halálfaló.
— Obstructo! — kiáltották diadalmasan.
Harry, Neville és Hermione hanyatt estek, mintha mellbe vágták volna őket. Neville átbucskázott egy íróasztalon, és eltűnt mögötte; Hermione egy könyvespolcnak zuhant, ami súlyos kötetek egész záporát zúdította a fejére; Harry háttal a kőfalnak ütközött, és beverte a tarkóját, úgyhogy néhány másodpercig csillagokat látott.
— Elkaptuk! — harsogta a Harryhez közelebb álló halálfaló. — Itt vagyunk egy irodában a…
— Silencio! — kiáltotta Hermione. A halálfaló a mondat végét már csak némán tátogta. Társa odaugrott, és félrelökte.
— Petrificus totalus! — hadarta Harry, mire a férfi vigyázzállásba merevedett, majd arccal előre rábukott a szőnyegre.
— Szép volt, Har…
Az elnémított halálfaló azonban most megsuhintotta pálcáját, mire Hermione mellkasán bíborszín tűzcsík száguldott át. A lány erőtlen, csodálkozó kis nyögést hallatott, aztán összecsuklott, és nem mozdult többet.
— Hermione!!!
Harry térdre roskadt a lány mellett. Közben Neville megjelent az asztal alatt, és a halálfalóra szegezte pálcáját. Az rúgott egy nagyot felé — cipője orra előbb kettétörte Neville pálcáját, és a fiú arcát is elérte. Neville felordított kínjában, s kezét az orrához kapva összegörnyedt. A hangra Harry megfordult, s látta, hogy a halálfaló — aki időközben lerántotta csuklyáját — már őt célozza meg pálcájával.
Felismerté a megnyúlt, sápadt arcot a Reggeli Prófétában látott képről: Antonyin Dolohov volt az, a varázsló, aki meggyilkolta Prewettéket.
Dolohov elvigyorodott, és szabad kezével előbb a Harry kezében lévő jóslatra, majd önmagára, végül pedig Hermionéra mutatott. Egyértelmű volt, mit akar közölni: Add ide a jóslatot, vagy olyan sorsra jutsz, mint ő…
— Tudom, hogy ha odaadom, abban a szempillantásban megöl minket! — sziszegte Harry.
A rémület elkábította, pedig most nagy szüksége lett volna rá, hogy fürgén járjon az agya. Fél kezével Hermione vállát fogta — az még meleg volt — de nem merte levenni tekintetét a halálfalóról, hogy alaposabban megvizsgálja a lányt. Ne haljon meg, ne haljon meg, én tehetek róla, ha meghal…
— De add oda deki, Harry! — csattant Neville elkeseredett hangja az asztal alatt. A fiú leeresztette kezét az arca elől: orra láthatóan eltört, és ömlött belőle a vér. — De add oda deki!
Ekkor csörömpölés hallatszott be az órás teremből, és Dolohov önkéntelenül hátranézett. Az ajtóban megjelent a csecsemőfejű halálfaló. Még mindig óbégatott, és jókora ökleivel céltalanul csapkodott maga körül. Harry kihasználta az alkalmat:
— Petrificus totalus!
Dolohovnak nem volt ideje védekezni. Kővé dermedt a sóbálvány-átoktól, és mint a deszka, keresztben rázuhant hasonló állapotú társára.
A csecsemőfejű továbbállt, Harry pedig rögtön Hermionéhoz fordult.
— Hermione! Hermione, térj magadhoz…
A feldagadt orrú Neville kikecmergett az íróasztal alól, s ő is odatérdelt a lány mellé.
— Micsidád vele? — kérdezte.
— Nem tudom…
Neville megfogta Hermione csuklóját.
— Érzeb a pulzusád, Harry. Deb hald beg.
Harryt olyan mérhetetlen megkönnyebbülés öntötte el, hogy majdnem elnevette magát.
— Él?
— Iged, azd iszeb.
Harry a fülét hegyezte, hogy hall-e újabb közeledő lépteket, de a szomszédból csak a csecsemőfejű halálfaló bömbölése és a rombolás zaja hallatszott át.
— Nincs messze a kijárat, Neville — suttogta Harry. — A következő már a kerek terem… Ha ki tudnánk jutni oda, és megtalálnánk a folyosóra nyíló ajtót, mielőtt újabb halálfalók jönnek, akkor egyedül is el tudnád vinni Hermionét a lifthez… Fönt biztos találsz majd valakit… Szólhatsz, hogy fújjanak riadót…
Neville megtörölte vérző orrát a talárja ujjával, és szemöldökráncolva nézett Harryre.
— Ézs de hova béz? — kérdezte.
— Meg kell keresnem a többieket — felelte Harry.
— Együd kerezzsük beg őked — jelentette ki Neville.
— De hát Hermionét…
— Baguggal vizzüg — vágta rá Neville. — Bajd én cipeleb. De jobb vagy a harcbad, bidd é.
Azzal felállt, megfogta Hermione fél karját, majd szigorúan ránézett a tétovázó Harryre. Harry megfogta a lány másik kezét, és felsegítette Neville vállára az ernyedt testet.
— Várj! — Harry felkapta a földről Hermione pálcáját, és Neville kezébe nyomta. — Ez azért legyen nálad.
Neville félrerúgta saját törött pálcájának darabjait, és elindult az ajtó felé.
— A dagyi beg fog öldi — szólt vért prüszkölve. — Ez a bálca bég apáé vold.
Harry óvatosan kilesett az ajtón. A csecsemőfejű halálfaló óbégatva tántorgott a teremben, és sorban lökte fel az asztalokat meg a kisebb-nagyobb állóórákat. Az üvegajtós szekrény — ami Harry gyanúja szerint időnyerőket tartalmazott — még mindig újra meg újra feldőlt és összetört, majd felállt.
— Nem fog észrevenni minket — suttogta Harry. — Gyere… maradj szorosan mögöttem…
Kilopakodtak az irodából, és biztonságban el is érték az ajtót.
A kerek terem üres volt. Néhány lépést tettek csupán a fekete padlón — Neville már kissé tántorgott Hermione súlya alatt — mikor becsapódott mögöttük az Időterem ajtaja, és a fal ismét forogni kezdett. Harrynek hunyorognia kellett, s kissé bizonytalanul állt a lábán — valószínűleg enyhe agyrázkódást kapott, mikor az irodában beverte a tarkóját. Aztán a fal megállt, s ő csüggedten látta, hogy Hermione tüzes X-el időközben kihunytak.
— Szerinted melyik…
Mielőtt azonban eldönthette volna, hogy merre induljanak tovább, tőlük jobbra kitárult az egyik ajtó, és három alak lépett be rajta.
— Ron! — kiáltott fel rekedten Harry, és barátja elé sietett. — Ginny! Jól vagytok…?
— Harry… — Ron erőtlenül nevetgélve előretántorodott, belekapaszkodott Harry talárjába, és ködös tekintettel rábámult. — Itt vagy… ha-ha-ha… viccesen nézel ki, Harry… csupa piszok vagy…
Ron arca falfehér volt, és vér csorgott a szája sarkából. Erőtlenül térde rogyott, de mivel továbbra is kitartóan markolta Harry talárját, Harrynek sután előre kellett dőlnie.
— Mi történt, Ginny? — kérdezte ijedten Harry.
Ginny azonban csak zihált, a fejét rázta, és a bokáját fogva leroskadt a fal tövébe.
Luna volt az egyetlen, aki sértetlennek tűnt.
— Azt hiszem eltört a bokája — magyarázta suttogva, és Ginny fölé hajolt. — Négy halálfaló bekergetett minket egy sötét terembe, ami tele volt bolygókkal. Nagyon furcsa hely volt… néha csak lebegtünk a sötétben…
— Egészen közelről láttuk az Uránuszt, Harry! — lelkendezett kábán kacagva Ron. — Érted, Harry? Láttuk az Uránuszt… ha-ha-ha…
Szája sarkában vérbuborék fúvódott fel és pukkadt ki.
— …aztán az egyikük elkapta Ginny lábát. A taroló átokkal a képébe robbantottam a Plútót, de hát…
Luna sajnálkozva Ginnyre mutatott. A lány behunyta a szemét; zihálva, felületesen lélegzett.
— És mi történt Ronnal? — kérdezte aggódva Harry. Barátja még mindig ott lógott rajta, és elhalóan nevetett.
— Nem tudom, mivel találták el őt — felelte szomorúan Luna — de nagyon furcsán viselkedik. Alig tudtam rávenni, hogy velünk jöjjön.
— Harry — suttogta kuncogva Ron, és a szájához húzta Harry fülét. — Megmondjam, ki ez a lány? Lüke… Lüke Lovegood… ha-ha-ha.
— El kell tűnnünk innen — jelentette ki Harry. — Tudsz segíteni Ginnynek, Luna?
— Igen. — Luna a füle mögé dugta pálcáját, átkarolta Ginny derekát, és emelni kezdte a lányt.
— Csak a bokám fáj, fel tudok állni! — csattant fel Ginny, de a következő pillanatban már össze is csuklott a lába, és meg kellett kapaszkodnia Lunában. Harry átvetette a vállán Ron karját — éppúgy, ahogy közel egy éve Dudleyét — és körülnézett. Egy a tizenkettőhöz volt az esélye rá, hogy elsőre megtalálja a kijáratot…
Vonszolni kezdte Ront az egyik ajtó felé. Már majdnem el is érték, mikor a kerek terem túloldalán kinyílt egy másik ajtó, és berontott rajta három halálfaló, élükön Bellatrix Lestrange-dzsel.
— Ott vannak! — rikkantotta a nő.
Kábító átkok röppentek a gyerekek felé. Harry beugrott az ajtón, ledobta Ront, és már sietett is vissza segíteni a Hermionét cipelő Neville-nek. Valamennyien bejutottak, s még idejében sikerült becsapniuk az ajtót Bellatrix előtt.
— Colloportus! — kiáltotta Harry. A következő pillanatban három test csapódott a túloldalról az ajtónak.
— Nem baj! — zendült odakint egy férfihang. — Másfelől is be lehet menni. Megtaláltuk őket! Itt vannak!
Harry megpördült, és körülnézett. Az Agyteremben voltak, és a halálfaló nem tévedett: valóban jó néhány ajtó nyílt még a helyiségbe. Odaátról eközben lépések zaja szűrődött be: további halálfalók csatlakoztak az elsőkhöz.
— Luna, Neville, segítsetek!
Futva elindultak körben a falak mentén, és sorban lezárták az ajtókat. A nagy sietségében Harry nekiment egy asztalnak, és átgördült rajta.
— Colloportus!
A fal túloldalán lábak dobogtak, s időről időre megreccsent és megremegett egyik-másik lezárt ajtó. Luna és Neville a szemközti fal mentén haladtak. Harry épp végzett a saját oldalával, amikor meghallotta Luna ordítását:
— Collop… ááááááááá!
Megfordult, és azt látta, hogy a lány hátrafelé repül a levegőben; az ajtón, amit nem ért el idejében, öt halálfaló rontott be a terembe.
Luna ráesett egy asztalra, végigcsúszott rajta, a túlsó végén leesett — és nem állt fel többet.
— Kapjátok el Pottert! — rikoltotta futtában Bellatrix. Harry kitért előle, és elrohant az ellenkező irányba. Tudta, hogy átkoktól mindaddig nem kell tartania, amíg nála van a jóslat.
— Hé! — kiáltotta nevetve Ron, aki időközben feltápászkodott, és most kótyagosan Harry felé tántorgott. — Figyelj, Harry, abban a lében agyak vannak! Ha-ha-ha, ugye, milyen fura, Harry?
— Menj innen, Ron, feküdj le a földre…
Ron azonban már a tartályra szegezte pálcáját.
— Komolyan, Harry, agyak vannak benne! Nézd! Invito agy!
A teremben mindenki megtorpant. Harry, Ginny, Neville és az összes halálfaló önkéntelenül a tartály felé fordult. Az egyik agy — mintha egy láthatatlan zsinegen húznák — kiemelkedett a zöld folyadékból. Egy pillanatig egy helyben lebegett a tartály fölött, azután sebesen pörögve Ron felé röppent, színes, mozgó képeket húzva maga mögött — olyan volt, mintha filmszalagok tekeredtek volna le róla.
— Ha-ha-ha, Harry, nézd… — Ron kacagva nézte az agy kiömlő tarka tartalmát. — Gyere, fogd meg! Biztos tök fura…
— Ron, ne!
Harry nem tudta, mi történik, ha Ron megérinti az agyból polipkarokként kinyúló gondolatokat, de mindenképp valami rosszra számított. Odaugrott barátjához, Ron azonban addigra elkapta a felé repülő agyat.
A polipkarok egy szempillantás alatt rátekeredtek a karjára.
— Nézd, Harry, mit csinál… Ne… ne… ez nem jó… Elég! Hagyd abba!
A gondolatszalagok Ron mellkasát is befonták, szorosan hozzákötözve az agyat a fiú testéhez.
— Diffindo! — kiáltotta Harry, hátha sikerül letépnie barátjáról a fojtó gondolatszalagokat, de a bűbáj hatástalan volt. Ron elesett, s a padlón fekve vergődött tovább.
— Megfojtják, Harry! — kiáltotta rémülten Ginny, aki szintén a földön feküdt, törött bokáját markolva. Többet már nem mondhatott, mert ekkor arcon találta az egyik támadó pálcájából kiröppenő piros fénycsóva.
— Zsdubor! — ordította Neville, a közeledő halálfalókra szegezve Hermione pálcáját. — Zsdubor! Zsdubor!
Nem történt semmi.
Az egyik halálfaló kilőtt egy kábító átkot Neville felé, de elvétette. Harry rápillantott a fiúra. Már csak ketten maradtak: ketten az öt halálfaló ellen. Két csuklyás most nyílvesszőszerű, ezüstös fényt lőtt ki rájuk. Az átkok célt tévesztettek, és mély krátert ütöttek a falon. Bellatrix Lestrange rohanni kezdett Harry felé, aki a magasba emelte a jóslatot, és futásnak eredt a terem hosszában.
Pillanatnyilag nem volt más célja, mint elcsalni a halálfalókat társai közeléből.
A taktika bevált: a támadók asztalokon és székeken átugrálva a nyomába eredtek. Pálcájukat — az üveggömböt féltve — nem merték használni. Harry megcélozta az egyetlen nyitott ajtót: azt, amelyiken át a halálfalók érkeztek. Miközben berohant rajta, azért fohászkodott, hogy Neville ott maradjon Ron mellett, és sikerüljön megszabadítania őt a fojtogató agytól. Berohant az ajtón, de két lépés után érezte, hogy a padló eltűnik a talpa alól…
Kő lépcsősoron bucskázott lefelé; fokról fokra gurult, akár egy nehéz labda, s végül súlyos puffanással landolt a hátán. Most döbbent csak rá, hol van: nem messze tőle ott magasodott a romos boltív.
A terem csak úgy remegett a halálfalók harsogó nevetésétől.
Harry levette tekintetét a boltívről, és a kőlépcső felé fordult. Az agyterembeli öt halálfaló már közeledett felé. Más ajtókon újabbak siettek be a terembe, s ők is elindultak a lépcsőn. Harry feltápászkodott, bár annyira remegett a lába, hogy alig tudott állni. Baljában ott volt a jóslat — csodával határos módon épségben — jobbjában pedig a pálcája. Hátrálni kezdett, de közben szüntelenül forgatta a fejét: igyekezett minden halálfalót szemmel tartani. Néhány lépés után nekiütközött a boltív emelvényének — más út nem lévén, felmászott rá.
A halálfalók megálltak, és csak nézték. Többen közülük ugyanúgy ziháltak, mint ő, s egyiküknek erősen vérzett a feje. A sóbálvány-átokból magához tért Dolohov ádáz vigyorral szegezte Harryre a pálcáját.
— Vége a fogócskának, Potter! — szólalt meg Lucius Malfoy, és lehúzta csuklyáját. — Légy jó kisfiú, és add ide a jóslatot!
— Engedjék… engedjék el a többieket, akkor odaadom! — zihálta Harry.
Néhány halálfaló felnevetett.
— Miért kellene alkudoznunk veled? — Malfoy sápadt képe kipirult a gonosz élvezettől. — Amint látod, mi tízen vagyunk, te pedig egyedül. Vagy Dumbledore számolni sem tanított meg?
— Diccs egyedül! — harsant egy hang a lépcső tetején. — Éd is id vagyok!
Harrynek elszorult a torka. Neville botorkált lefelé a lépcsőn, remegő kezében Hermione pálcájával.
— Neville, ne… menj vissza Ronhoz…
— Zsdubor! — kiabálta a fiú, s a pálcával sorban rámutatott a halálfalókra. — Zsdubor! Zsdub…
Az egyik legtermetesebb halálfaló hátulról elkapta Neville-t, s leszorította mindkét karját. A fiú kétségbeesetten vergődni kezdett, a halálfalók nagy derültségére.
— Ez Longbottom, igaz? — sziszegte Malfoy. — A nagyanyád már megszokhatta, hogy hullik a rokonság… nem fog meglepődni a halálod hírétől.
— Longbottom? — visszhangozta Bellatrix, és beesett arcán gonosz mosoly terült szét. — Volt egy kellemes találkozásom a szüleiddel, fiacskám.
— Dudob! — ordította Neville, s olyan eszelős rugdosódásba kezdett, hogy a halálfaló, aki lefogta, felkiáltott:
— Kábítsa már el valaki!
— Nem, nem, nem… — Bellatrix arcára mámoros izgalom ült ki.
Ránézett Harryre, majd megint Neville felé fordult. — Nem, inkább kipróbáljuk, jobban bírja-e a kínzást, mint a szülei… hacsak Potter át nem adja a jóslatot.
— De add oda degig! — kiabálta tébolyult rugdosódás közepette Neville. — De add oda dekik, Harry!
Bellatrix odalépett hozzá, és rászegezte pálcáját.
— Crucio!
Neville felüvöltött, és a mellkasához rántotta a térdét — a halálfaló egy pillanatig még tartotta, úgyhogy a levegőben lebegett — aztán a padlóra zuhant, és vonaglani kezdett kínjában.
Bellatrix megszüntette az átkot.
— Ennyit ízelítőnek — szólt. A lábánál heverő Neville abbahagyta a rángatózást, és csöndesen sírdogált. Bellatrix most Harryhez fordult. — Add ide a jóslatot, Potter, vagy végignézheted, hogyan hal meg a kis barátod.
Harry kábán engedelmeskedett: a halálfalók felé nyújtotta a tenyerétől átforrósodott üveggolyót. Malfoy habozás nélkül odaugrott, hogy átvegye.
Ekkor a lépcső tetején kitárult még két ajtó, és öt ember szaladt be a terembe: Sirius, Lupin, Mordon, Tonks és Kingsley.
Malfoy megfordult, és felemelte pálcáját, de Tonks addigra már ráküldött egy kábító átkot. Harry még a becsapódás előtt leugrott az emelvényről, így nem látta, hogy célba talált-e a piros fénycsóva. A halálfalókat váratlanul érte a Rend tagjainak felbukkanása, s utóbbiak a helyzeti előnyt kihasználva lendületes rohamot indítottak, átkok özönét zúdítva a csuklyásokra. Harry a rohanó alakok és röppenő fénycsóvák között megkereste tekintetével a földön kúszó Neville-t, majd egy piros átok elől kitérve, lehasalt a fiú mellé.
— Jól vagy? — kiáltotta, miközben újabb fénycsóva suhant el a fejük fölött.
— Iged — felelte Neville, és megpróbált térdre emelkedni.
— És Ron?
— Asszeb, ő izs… bég az aggyal birgózod, bikor odhagydab.
Egy eltévedt átok a közvetlen közelükben csapódott a padlóba, mély lyukat ütve azon a helyen, ahol egy másodperccel előbb még Neville keze volt. A fiúk sietve kúszni kezdtek — aztán Harry orra előtt egyszer csak felbukkant egy izmos kar. A hozzá tartozó kéz torkon ragadta és álló helyzetbe emelte, úgy, hogy csak a cipője orra érte a földet.
— Add ide! — recsegte egy hang a fülébe. — Add ide a jóslatot…
Harry fulladozni kezdett a kéz szorításában. Szeme könnybe lábadt, de azért elmosódottan látta, mi folyik a teremben: tőle három méterre Sirius az egyik halálfalóval párbajozott; Kingsley egyszerre kettővel küzdött; Tonks, aki még nem ért le a kő lépcsősor aljába, Bellatrixot igyekezett kilőni. Úgy tűnt, senki nem veszi észre, hogy ő, Harry pillanatokon belül megfullad. A háta mögött álló halálfaló oldalának szegezte pálcáját, de egy árva hang se jött ki a torkán, a halálfaló pedig szabad kezével már nyúlt is a jóslatért…
— Áááá!
Neville bukkant fel a padló felől. Mivel belátta, hogy varázsolni nem tud, egyszerűen beledöfte Hermione pálcáját a halálfaló csuklyájának szemnyílásába. A férfi felüvöltött, és azonnal elengedte Harryt, aki gondolkodás nélkül hátraarcot csinált, és kinyögte:
— Stupor!
A halálfaló hanyatt esett, és lecsúszott a fejéről a csuklya.
Macnair volt az, Csikócsőr kijelölt hóhéra. Fél szeme bevérzett, és hatalmasra dagadt.
— Kösz! — fordult Neville-hez Harry, majd azon nyomban félre is rántotta a fiút Sirius és ellenfele útjából. A két varázsló kezében olyan szédítő sebességgel forgott a pálca, mintha nem is átkokkal, hanem karddal párbajoznának. Harry érezte, hogy lába megcsúszik egy kemény, gömbölyű tárgyon. Egy pillanatig azt hitte, elejtette az üveggolyót, azután látta, hogy Mordon mágikus szemén tapos.
A szem gazdája vérző fejjel hevert a padlón, s mellette állt támadója, Dolohov. A halálfaló elvigyorodott, és Neville-re szegezte pálcáját.
— Tarantallegra! — harsogta.
Neville lába azon nyomban szapora rángásba kezdett, és a fiú ismét elesett.
— Most te jössz, Potter…
Dolohov megsuhintotta pálcáját — ugyanúgy, mint mikor Hermionéra támadt — de Harry elkiáltotta magát:
— Protego!
Úgy érezte, mintha egy tompa kést húztak volna végig az arcán.
Az átok erejétől megtántorodott, és keresztülesett Neville kapálózó lábán, de a pajzsbűbájnak hála, megúszta ennyivel a dolgot.
Dolohov újabb varázslatra készült.
— Invito jósl…
Ekkor berobbant a képbe Sirius, és vállával félrelökte Dolohovot. A jóslat már csusszant kifelé Harry markából, de ezúttal is sikerült elkapnia az ujja hegyével. Közben Sirius és Dolohov ádáz küzdelembe kezdtek; suhogó pálcáik úgy szikráztak, akár egy-egy csillagszóró…
Harry felpattant a földről, s mikor Dolohov felrántotta pálcáját, hogy Sirius felé is megsuhintsa, elrikkantotta magát:
— Petrificus totalus!
A halálfaló ismét vigyázzállásba ugrott, és egy másodperccel később már koppant is a feje a padlón.
— Szép volt! — kiabálta Sirius, miközben félrerántotta Harryt két közeledő kábító átok útjából. — Most pedig fuss…
Mindketten behúzták a fejüket; egy zöld fénycsóva csupán centiméterekkel kerülte el Siriust. Harry látta, hogy Tonks összeroskad, és gurulni kezd lefelé a lépcsőkön. Bellatrix diadalittasan felkacagott, majd újra belevetette magát a küzdelembe.
— Harry, fogd a jóslatot, és vidd ki Neville-t! — kiabálta Sirius, azzal eliramodott Bellatrix felé. Harry nem látta, mi történt ezután, mert beugrott elé Kingsley, aki a himlőhelyes arcú, immár csuklyáját vesztett Rookwooddal csatázott. Aztán újabb zöld fénycsóva suhant el Harry feje fölött, s ő egy ugrással Neville mellett termett.
— Tudsz állni? — kiabálta a még mindig kényszeresen rúgkapáló fiú fülébe. — Karold át a nyakamat!
Neville így is tett. Harry felemelte, de Neville egy pillanatra se tudott megállni fékezhetetlen lábán — s ekkor egy férfi, aki mintha a semmiből bukkant volna elő, nekik ugrott, és hanyatt lökte őket.
Neville úgy kalimpált, mint a hátára fordított bogár; Harry a magasba emelte bal karját, hogy megvédje a törékeny üveggömböt.
— Ide a jóslatot! Add ide a jóslatot, Potter!
Harry közvetlen közelről hallotta Malfoy kiabálását, és érezte, hogy a halálfaló pálcájának hegye a bordái közé fúródik.
— Nem… eresszen el… Neville! Fogd meg!
Harry elgurította az üveggömböt; Neville megfordult, elkapta, és a mellkasához szorította. Malfoy erre elrántotta pálcáját Harry oldalától, és Neville-re szegezte. Harry ezzel egy időben hátradugta a válla fölött a magáét, és így kiáltott:
— Obstructo!
Malfoy úgy szakadt le Harry hátáról, mintha egy hatalmas mágnes rántotta volna el. Harry megfordult, és éppen látta, amint a varázsló háttal nekicsapódik az emelvénynek, amin most Sirius és Bellatrix párbaja zajlott. Malfoy gyorsan összeszedte magát, és megcélozta pálcájával a fiúkat, de mielőtt kimondhatta volna a varázsigét, beugrott elé Lupin.
— Meneküljetek, Harry! Vidd a többieket is!
Harry megmarkolta Neville talárjának vállrészét, és felhúzta a fiút az első lépcsőfokra. Neville még mindig nem tudott megállni görcsösen rángatózó lábán. Harry erőt gyűjtött, és továbbemelte a fiút a második lépcsőre…
Egy átok a sarka alatt csapódott a faragott kőbe. A lépcső darabokra hullott, nem adva többé támaszt Harry lábának, aki így visszacsúszott az első lépcsőfokra. Neville rúgkapálva leroskadt, s hogy legalább két kezét használni tudja, zsebre dugta az üveggömböt.
— Menjünk tovább! — kiabálta elszántan Harry, és újra megmarkolta Neville talárját. — Próbáld megfeszíteni a lábad!
Teljes erőből emelni kezdte a fiút, de ezúttal csak azt érte el, hogy Neville talárja végigszakadt a bal oldali varrás mentén — az üveggolyó kigurult a zsebéből, s mielőtt Harry felkaphatta volna, Neville egyik rúgkapáló lába telibe találta. A jóslat három métert repült jobb felé, ráesett a lépcső alsó fokára, és összetört. Harry és Neville a rémülettől dermedten bámultak a cserepekre. A teremben tovább folyt a harc — senki nem vette észre, mi történt, és a fiúkon kívül senkinek nem tűnt fel a cserepek közül kiemelkedő hatalmas szemű, gyöngyszürke nőalak. Az árnylénynek mozgott a szája, de Harry egyetlen szavát sem hallotta a visszhangzó dörrenések és ordítások közepette. Aztán a jós befejezte monológját, és köddé vált.
— De aragudj, Erry! — zokogta rúgkapálva Neville. — De haragudj, deb akardab…
— Nem érdekes! — kiabálta Harry. — Próbálj felállni, és tűnjünk el…
— Dubbledore! — harsogta Neville, szemét egy Harry mögötti pontra szögezve. Verejtékben úszó arca egyszerre felragyogott.
— Mi van?
— Dubbledore!
Harry követte a fiú tekintetét. Közvetlenül fölöttük, az Agyterembe nyíló ajtóban ott állt a villámló szemű Albus Dumbledore.
Harrynek minden porcikája bizseregni kezdett, mintha áramot vezettek volna a testébe — megmenekültek.
Dumbledore előreszegezett pálcával lesietett a lépcsőn; elhaladt Harry és Neville mellett (akiknek eszük ágában se volt tovább kúszni), s már a lépcső aljában állt, mikor a közelében harcolók észrevették őt. Az egyik halálfaló menekülőre fogta a dolgot; egy majom fürgeségével, négykézláb indult felfelé a túloldali lépcsőn.
Dumbledore pálcája egy könnyed mozdulatával visszarántotta.
Mindenki abbahagyta a harcot, kivéve egyetlen párost, akik a jelek szerint nem vették észre Dumbledore-t. Sirius kitért Bellatrix piros fénycsóvája elől, egy szökkenéssel a fekete függöny előtt termett, és a nő arcába nevetett.
— Ejnye, tudsz te ennél jobbat is! — kiáltotta gúnyosan. Hangja visszhangozva zengett a teremben.
A következő fénycsóva a mellkasa közepébe talált.
Sirius arcáról nem tűnt el a nevetés, de szeme elkerekedett a döbbenettől.
Harry már nem gondolkodott, csak az ösztöneit követte. Elengedte Neville-t, leugrott a lépcsőről, és kirántotta pálcáját — épp mikor Dumbledore is az emelvény felé fordult.
Sirius olyan szelíden dőlt el, mintha a kedvéért lelassult volna az idő. Teste kecses ívbe feszülve hanyatlott a boltív megfakult függönye felé.
Harry a félelemmel vegyes csodálkozás kifejezését látta keresztapja hajdan oly szép vonású arcán. A függöny nagyot lebbent, mintha szélroham kapott volna belé, majd miután Sirius átesett alatta, visszahullott a helyére.
Harry hallotta Bellatrix Lestrange diadalordítását, de nem törődött vele — hiszen Sirius csak elesett, s mindjárt előugrik majd a boltív mögül…
Sirius azonban nem bukkant fel többé.
— Sirius! — ordította Harry. — Sirius!
Ott kell lennie a függöny mögött. Ő, Harry majd odaszalad, és kihúzza…
Mikor azonban el akart indulni az emelvény felé, Lupin eléugrott, és feltartóztatta.
— Nem segíthetsz rajta, Harry…
— Menjetek érte, mentsétek meg, hozzátok vissza!
— Már késő…
— Biztos elérjük még… — Harry kétségbeesetten kapálózott, de Lupin átkarolta a mellkasát.
— Nem segíthetsz rajta, Harry… Sirius nincs többé.