A teológusok kellemes helyzetben vannak. Megengedhetik maguknak, hogy úgy ábrázolják a Vallást, mint ami ragyogó, természetes tisztaságában a Mennyből szállt alá. A történész feladata kevésbé hálás. Neki fel kell tárnia a tévedések és bűnök elkerülhetetlen szövevényét, melyre a Vallás hosszú földi története során egy gyenge és korcs faj körében kényszerült.
Ellie nem szerette a gombokat ötletszerűen nyomogatni, szisztematikusan ment végig sorban a tévéprogramokon. Eljutott a TABS-ig. A Turner-American Broadcasting System a nagy kereskedelmi tévétársaságok egyike volt, amelyek a most már széleskörűen elterjedt műholdas közvetítés és a 180 csatornás kábeltévék működésének kezdetéig uralkodó szerepet játszottak az Egyesült Államokban. Palmer Joss ritka fellépéseinek egyikét sikerült kifognia. Akárcsak a legtöbb amerikai, Ellie is azonnal felismerte Joss zengő orgánumát, szerény, de vonzó külsejét, a szeme alatt most is ott voltak a mély árnyékok, amiről az embernek az volt a benyomása, hogy Jossnak álmatlan éjszakákat okoz a szüntelen aggódás embertársaiért.
— Valójában mit tett értünk a tudomány? — tette fel Joss a szónoki kérdést. — Tényleg boldogabbak lettünk tőle? Nem a holografikus vevőkre és a mag nélküli grapefruitra gondolok. Ami az alapvető dolgokat illeti, most boldogabbak vagyunk? Vagy a tudomány csak kábít bennünket mindenféle játékszerekkel, technikai szerkentyűkkel, és közben aláássa a hitünket?
No Iám, gondolta Ellie, itt egy ember, aki kevésbé bonyolult időkre vágyik, egy olyan ember, aki össze szeretné békíteni az összebékíthetetlent. Kiátkozta a pop-vallás szélsőségeit, és azt hiszi, ez feljogosítja arra, hogy most a fejlődést és a relativitást támadhassa. Miért ne vitassuk az elektronok létezését is? Palmer Joss sosem látott még egyetlenegyet sem, és a Bibliában nem esik szó elektromágnesekről. Bár még sosem hallgatta meg egyetlen beszédét sem, Ellie biztos volt benne, hogy Joss előbb vagy utóbb az Üzenetnél köt ki, és így is történt.
— A tudósok megtartják maguknak, amire rájönnek, nekünk csak morzsákat juttatnak belőle — épp csak annyit, hogy nyugton maradjunk. Szerintük mi túl ostobák vagyunk ahhoz, hogy megértsük, mit is csinálnak. Nem bizonyítanak, csak kinyilatkoztatnak, mintha amit mondanak, szentírás lenne, nem pedig spekuláció, elméletek, hipotézisek — a józan ember az ilyesmit találgatásnak hívja. Nem érdekli őket, hogy az új elméletek inkább hasznára válnak-e az embereknek, mint régi hitük, amelyet helyettesíteni próbálnak velük. Túl nagyra tartják a saját tudásukat, és túlságosan lebecsülik a mienket. Ha magyarázatot követelünk, azt felelik, évekbe telne, míg megértenénk. Értek én is valamicskét az ilyesmihez, vannak a vallásban is dolgok, amelyek megértése éveket kíván. Egész életünket rááldoz— hatjuk, akkor sem érthetjük meg a mindenható Isten természetét. Csakhogy a tudósok nem fordulnak a vallási vezetőkhöz, nem kérik az ő sokéves tanulmányaikon alapuló tanácsaikat, véleményüket, imáikat. Fütyülnek ránk, csak akkor jutunk eszükbe, ha tévútra kell vinni, be kell csapni bennünket.
— Most meg azt állítják, Üzenetet kaptak a Vega csillagtól. Csakhogy egy csillag nem tud üzenni. Valaki üzen. Ki? Isteni vagy ördögi szándék rejlik-e az Üzenet mögött? Ha megfejtik az Üzenetet, így fog-e végződni: “Szívélyes üdvözlettel, Isten”…, vagy “Maradtam, az Ördög”? Ha a tudósok eljutnak odáig, hogy közlik velünk, mi áll az Üzenetben, a teljes igazságot fogják közölni? Vagy elhallgatnak dolgokat, merthogy úgysem értenénk meg, vagy mert nem stimmel össze azzal, amit ők elképzeltek? Nem ezek az emberek tanítottak meg bennünket, hogyan pusztíthatjuk el saját magunkat?
— Bizony mondom néktek, barátaim, a tudomány túl fontos dolog ahhoz, hogy a tudósokra hagyjuk. A megfejtésben részt kellene venniük a nagy vallások képviselőinek. Kell, hogy betekintésünk legyen a nyers adatokba. “Nyers”, így mondják a tudósok. Máskülönben… máskülönben hová jutunk? Majd bemesélnek nekünk valamit az Üzenetről. Talán a valódi véleményüket, talán nem. Nekünk meg el kell fogadnunk, bármit is mondanak. Vannak dolgok, amikhez a tudósok értenek. És — szavamra — vannak dolgok, amikről fogalmuk sincs. Lehet, hogy valamilyen égi lénytől kaptak üzenetet, lehet, hogy nem. Biztosak lehetnek benne, hogy az Üzenet nem valamiféle Aranyborjú? Szerintem, ha látnának egyet, akkor sem jönnének rá, mit is látnak. Ezeknek köszönhetjük a hidrogénbombát! Bocsásd meg nekem, Istenem, hogy képtelen vagyok hálásabb lenni ezekhez a kedves lelkekhez.
— Én láttam Istent, szemtől szemben. Imádom Őt, bízom Benne, szeretem Őt, teljes lelkemből, egész valómmal. Nem hiszem, hogy létezik mélyebb hit az én hitemnél. A tudósok nem hihetnek erősebben a tudományban, mint ahogyan én Istenben.
— Ők bármelyik pillanatban készek felrúgni az “igazságaikat”, amint feltűnik egy újabb eszme. Még büszkék is rá. Határtalannak tartják a tudást. Azt hiszik, az idők végezetéig tudatlanságra vagyunk ítélve, hogy a természetben sehol sincs bizonyosság. Newton felrúgta Arisztotelészt. Einstein felrúgta Newtont. Holnap valaki fel fogja rúgni Einsteint. Alighogy megértettünk egy elméletet, máris egy másik lép a helyébe. Nem is lenne olyan nagy baj, ha figyelmeztettek volna, hogy a régi eszmék vitathatók. Newton gravitációs törvénye, így mondták. Még most is így mondják. De ha egyszer természeti törvény, hagy lehet téves? Hogy lehet felrúgni? Egy természeti törvényt csak Isten változtathat meg, nem a tudósok. A tudósok tévedésben vannak. Ha Albert Einsteinnek van igaza, akkor Isaac Newton kontár amatőr volt.
— Jusson eszetekbe, hogy a tudósok hányszor tévednek. EI akarják venni tőlünk a hitünket, és semmiféle lelki értéket nem kínálnak cserébe. Nem fogom elhagyni Istent csak azért, mert a tudósok írnak egy könyvet, és azt mondják róla, hogy üzenet a Vegáról. Nem fogom a tudományt imádni. Nem szegem meg az első parancsolatot. Nem borulok le az Aranyborjú előtt.
Der Heer azt javasolta Ellie-nek, hogy üljenek be valami csendes helyre vacsorázni. A Vaygay-jel és a szovjet küldöttséggel az Üzenet megfejtésében elért legutóbbi eredményekről tartandó zárómegbeszélésre repült ide. Csakhogy Új-Mexikónak ezen a déli-középső vidékén hemzsegtek a világ médiáinak emberei, és százmérföldes körzetben nem akadt vendéglő, amelyben feltűnés és tanúk nélkül beszélgethettek volna. Így aztán Ellie maga készítette el a vacsorát, az Argus-telepi vendégszálláshoz közeli, szerény lakásában. Sok megbeszélnivalójuk volt. Időnként úgy látszott. hogy az egész projekt jövője egyetlen elnöki hajszálon függ. De Ellie-nek halványan olyasmi derengett, hogy Ken érkezésekor nemcsak ezért fogta el kellemes kis borzongás, többről van szó. A Joss-témával hamar végeztek, miközben a piszkos edényt berakták a mosogatógépbe.
— A pasas vasmerev — mondta Ellie. — Rettenetesen szűk látókörű. Azt hiszi, az Üzenet a Biblia valami elfogadhatatlan magyarázata lesz, vagy más olyasmi, ami megingathatja a hitét. Fogalma sincs róla, hogyan tartalmazza egy új tudományos paradigma az előzőt. Azt firtatja, mit tett érte a tudomány az utóbbi időben. És még azt tartják róla, hogy ő a józan ész hangja.
— Az ítéletnap-hívő Kilialistákhoz és a Föld-elsőségesekhez képest Palmer Joss maga a mérsékeltség — felelte der Heer. — Talán nem értettük meg az emberekkel a tudományos módszereket úgy, ahogy kellett volna. Mostanában sokat töprengek ezen. És Ellie, tényleg biztosak lehetünk benne, hogy az Üzenetet nem…
— Hogy Isten vagy az ördög küldi-e? Ne vicceljen, Ken.
— Hát, és mi van akkor, ha a nálunk fejlettebb lények elkötelezték magukat valaminek, amit mi jónak, illetve rossznak nevezhetünk, de amit egy Joss-féle ember szerint nem lehet megkülönböztetni Istentől vagy az ördögtől?
— Ken, akárkik is ezek ott a Vega-rendszerben, a nyakamat teszem rá, hogy nem ők teremtették az univerzumot. És nyomokban sem hasonlítanak az Ószövetség Istenéhez. Ne feledje, a Vega, a Nap és az összes Nap-közeli csillag egy abszolút érdektelen galaxis részei. Mi keresnivalója lenne itt az “Én vagyok, aki vagyok”-nak?
— Kutyaszorítóban vagyunk, Ellie. Tudja, milyen befolyásos ember Joss. Két elnök legszűkebb környezetéhez tartozott, és ott van a mostaniéban is. Az elnök hajlik rá, hogy engedményeket tegyen neki, bár azt azért nem hiszem, hogy egy csomó más pappal együtt berakja a Megfejtést Előkészítő Bizottságba, maga, Valerian meg Drumlin mellé — Vaygay-ról meg a kollegáiról nem is beszélve. Eléggé nehéz elképzelni, amint az oroszok a bizottságban együtt dolgoznak fundamentalista egyháziakkal. Emiatt az egész meghiúsulhat. Szóval, miért nem ülünk le tárgyalni Josszal? Az elnök szerint valóban rémesen odavan a tudományért. Mi lenne, ha megpróbálnánk megnyerni?
— Hogy mi térítsük meg Palmer Josst?
— Arról szó sincs, hogy rávegyük, hagyja el a vallását — csak próbáljuk vele megértetni, mi az Argus szándéka. Hogy ha nem tetszik nekünk az Üzenet tartalma, nem kell válaszolnunk rá, meg hogy biztonságos távolság választ el bennünket a Vegától.
— Ken, de hát ez az ember azt sem hiszi el, hogy a fény sebessége az elérhető legnagyobb sebesség a kozmoszban. Csak elbeszélnénk egérmás mellett. Különben is, ahányszor csak megpróbáltam a hagyományos egyházak kedvében járni, mindig kudarcot vallottam. Hajlamos vagyok felrobbanni a következetlenségüktől meg a képmutatásuktól. Alig hiszem, hogy sok öröme lenne benne, ha én Josszal találkoznék. Meg az elnöknek sem.
— Ellie — mondta der Heer —, én tudom, kire fogadok. Nem hiszem, hogy egy ilyen találkozás Josszal sokat ronthatna a helyzeten. Ellie úgy döntött, hogy visszamosolyog Kenre.
A nyomkövető hajók kifutottak, még az olyan helyekre is, mint Reykjavík és Dzsakarta, került egy-egy kisebb, de elfogadható teljesítményű teleszkóp, így most már minden hosszúsági sávban fogták a Vega-jeleket. Eldőlt, hogy Párizsban nagy konferenciát tart a teljes Üzenet Világkonzorcium. Természetes volt, hogy azok az országok, amelyek a legtöbb adatrészlettel rendelkeznek, előkészítésként tudományos tanácskozást tartanak. Négy napon át folytak az ülések, és a most következő utolsó találkozás legfőbb célja az volt, hogy az olyanokat, mint der Heer, akik közvetítőkként szerepeltek a tudósok és a politikusok között, gyorsabb tempóra ösztönözzék. A szovjet delegációban, bár hivatalosan Lunacsarszkij vezette, volt néhány más, vele egyenrangú tudós és műszaki is. Genrik Arhangelszkijt például nemrég nevezték ki a szovjetek által irányított nemzetközi űrkonzorcium, az Interkozmosz vezetőjévé, Tyimofej Gotszridze pedig nehézipari miniszter és a Központi Bizottság tagja volt.
Vaygay szokatlanul idegesen egyik cigarettáról a másikra gyújtott. Felfelé fordított tenyérrel, hüvelyk— és mutatóujja között tartotta, ahogy beszélt.
— Igaz, hogy a hosszúsági sávokat megfelelően lefedtük, mégis aggódom, hogy elmulaszthatunk valamit az adásból. Elég egy hiba a Nyegyelin marsall hélium-cseppfolyósítójában vagy egy reykjavíki áramszünet, és máris veszélybe kerül az egész. Tételezzük fel, hogy az Üzenet két év alatt fut le, akkor kezdik újra. Ha valamit kihagyunk, újabb két évet kell várnunk a hiányzó láncszemre. És ne feledjék, nem tudhatjuk, megismétlik-e egyáltalán az Üzenetet. Ha nem, a kimaradt részt soha nem ismerjük meg. Véleményem szerint számolnunk kell a legvalószínűtlenebb eshetőségekkel is.
— Mire gondol? — kérdezte der Heer. — Netán vésztartalék-generátorokra a konzorcium minden megfigyelőállomására?
— Igen, meg saját áramforrású erősítőkre, spektrométerekre, autokorrelátorokra, hajlékonylemez-meghajtókra és így tovább, minden obszervatóriumnak. És légi szállítóeszközökre, hogy szükség esetén el lehessen látni folyékony héliummal a távol eső megfigyelőállomásokat is.
— Egyetért vele, Ellie?
— A legnagyobb mértékben. — Még valami?
— Úgy gondolom, nagyon széles frekvenciatartományban kell állandóan figyelnünk a Vegát — mondta Vaygay. — Előfordulhat, hogy holnap valamilyen más adás jön, de csupán egy frekvencián az Üzenet által használtak közül. És figyelnünk kellene az ég más részeit is. Lehet, hogy a megfejtés kulcsa nem a Vegáról, hanem valahonnan máshonnan érkezik…
— Hadd mondjam el, miért tartom fontosnak, amit Vaygay javasol — vágott közbe Valerian. — Rendhagyó időszakot élünk, kapunk egy üzenetet, de egy lépést sem haladunk a megfejtésével. Semmilyen hasonló tapasztalatunk soha nem volt. Minden téren le kell fednünk magunkat. Nem szeretnénk egy vagy két év múlva a falba verni a fejünket, amiért valamilyen szimpla óvatossági rendszabályról megfeledkeztünk, valamilyen apróság elkerülhette a figyelmünket. Az, hogy az Uzenet meg fog ismétlődni, nem egyéb puszta feltevésnél. Ha most bármilyen lehetőséget kihagyunk, lehet, hogy örökre elszalasztottuk. Abban is egyetértek, hogy a műszerezettségünket is fejlesztenünk kell. Hiszen a palimpszesztnek minden valószínűség szerint van egy negyedik rétege is.
— Aztán itt van a személyzet kérdése is — vette vissza a szót Vaygay. — Tételezzük fel, hogy az Uzenet nem egy-két évig, hanem évtizedeken át tart. Vagy hogy ez csak az első, és majd sorra érkezik a többi az égbolt minden irányából. Nekünk meg, az egész emberiségnek, legfeljebb, ha néhány száz valóban használható rádiócsillagászunk van, ami borzasztó kevés, ha figyelembe vesszük, mi forog kockán. Az iparosodott államoknak azonnal neki kell látniuk kiváló rádiócsillagászokat és elektromérnököket képezni.
Ellie észrevette, hogy Gotszridze, aki keveset szólt, nagyon aprólékosan jegyzetel. Megint meglepte, mennyivel jobban beszélnek a szovjet tudósok angolul, mint az amerikaiak oroszul. A század elején a tudósok világszerte németül beszéltek, de legalábbis olvastak. Korábban a francia volt a közös nyelvük, még régebben pedig a latin. Lehet, hogy újabb századokban más lesz a tudomány kötelező nyelve — talán a kínai. E pillanatban az angol volt az, és a tudósok bolygónkon mindenfelé ennek a nyelvnek a többértelműségeivel és szabálytalanságaival küszködtek.
Vaygay előző cigarettájáról rágyújtott a következőre, és folytatta: — Még valamit akarok mondani, illetve tulajdonképpen hangosan gondolkodom, mert a dolognak annyi valószínűsége sincs, mint annak, hogy az Üzenet ciklikusan ismétlődni fog. Márpedig, ahogy azt Valerian professzor úr mondta, az is csupán feltételezés. Általában nem állnék elő egy ilyen ötlettel, amikor még mindennek csak a legkezdetén vagyunk. De ha helytálló, amit gondolok, akkor van néhány tennivalónk, amelyeket haladéktalanul végig kell gondolnunk. Így sem mernék előállni az ötlettel, ha Arhangelszki] akadémikus, kétségek közepette ugyan, nem jutott volna ugyanerre a következtetésre. Sok mindenben nem értünk egyet, kemény viták folynak köztünk a kvazárok vöröseltolódásának kvantálásáról, a szuperlumináris fényforrások magyarázatáról, a neutrinó maradéktömegéről, a neutroncsillagok kvarkfizikájáról… szóval sok mindenben eltér a véleményünk. Meg kell adni, néha neki van igaza, néha viszont nekem. Emlékezetem szerint, bármiről is volt szó, a dolog kezdeti stádiumában eddig még soha nem értettünk egyet. Most azonban megegyezik a véleményünk.
— Nem magyarázná meg világosabban, miről is beszél, Genrik Dmit'cs?
Arhangelszki] érdeklődéssel, sőt láthatóan tetszéssel hallgatta Vaygay-t. Évek óta rivalizáltak, heves tudományos vitákban csaptak össze a szovjet fúziós kutatások terén.
— Úgy gondoljuk — szólalt meg —, hogy az Üzenet műszaki leírás egy gép építéséhez. Persze, nem tudjuk megfejteni, de vannak benne hivatkozások. Mondok egy példát. A 15 441. oldalon világosan hivatkozik egy korábbi oldalra, a 13 097-esre, szerencsénkre ez az oldal is megvan. A későbbi oldalt itt Új-Mexikóban fogták, a korábbit az egyik Taskent környéki obszervatóriumunk. A 13 097. oldalon megint van egy hivatkozás, de ez abban az időben jött, amikor még nem állt fel a rés nélküli vevőhálózat. Sok ilyen visszautalás van. ~ Általában, és ez az, ami fontos, a mostani oldalakon bonyolultabb, a korábbi oldalakon egyszerűbb utasítások vannak. Van olyan oldal, amelyiken nyolc helyen van hivatkozás korábbi anyagokra.
— Hát, fiúk, ez nem valami meggyőző érvelés — mondta Ellie. Lehet, hogy matematikai gyakorlatokról van szó, és a későbbiek a korábbiakra épülnek. De lehet egy hosszú regény is — hiszen elképzelhető, hogy ők hozzánk képest sokkal tovább élnek —, melyben az események gyerekkori élményekkel kapcsolatosak, vagy tudomisén mivel, ami nekik ott a Vegán van, amikor még kicsik. Vagy valamilyen keresztül-kasul idézetekkel megspékelt vallási kézikönyv.
— A Tízmilliárd Parancsolat — nevetett fel der Heer.
— Lehet — mondta Lunacsarszkij és a cigarettája füstjén át kibámult az ablakon, a teleszkópokra. Mintha vágyakozva bámulnának föl, az égre. — De ha megnézi, hogyan kapcsolódnak egymáshoz az előre-hátra utalások, gondolom, maga is belátja, hogy inkább konstrukciós kézikönyv egy gép építéséhez. Hanem, hogy mire szánhatják azt a gépet, azt csak a Jóisten tudja.