A kételkedés az értelem erénye, és szégyen lenne túl korán vagy az első szóra lemondani róla; a nemesen gondolkodó hűvösen és büszkén megőrzi az ifjúság hosszú évein át, hogy aztán, érett ösztönökkel és megfontoltan bizalommal és boldogsággal cserélje fel.
Felkelést, zavargásokat kellett kelteni. Az ellenség hasonlíthatatlanul nagyobb és erősebb volt. De ismertek a gyengéi is. Át lehet venni a hatalmat az ellenséges kormány fölött, és az erőiket önmaguk ellen fordítani. Most, hogy már elkötelezett ügynökök milliói állnak rendelkezésre…
Nagyot tüsszentett, újabb papírzsebkendőt kotort elő a bolyhos frottír elnöki fürdőköpenyből. Az arcán nem volt festék, csak cserepes ajkán fénylett némi nyoma a mentolos szőlőzsírnak.
— Az orvos azt mondja, ha nem maradok ágyban, vírusos tüdőgyulladásom lesz. Kértem, hogy adjon valami antibiotikumot, erre azt felelte, hogy vírusok ellen nem létezik antibiotikum. De honnan tudja, hogy vírus bujkál bennem?
Der Heer felemelte a kezét és válaszra nyitotta a száját, de az elnök nem hagyta szóhoz jutni.
— Ne, hagyja csak. Ne kezdjen itt nekem a DNS-ről meg vírushordozókról mesélni, túl gyenge vagyok hozzá, hogy végighallgassam. Ha nem fél a vírusaimtól, húzzon ide egy széket.
— Köszönöm, Elnökasszony. Elhoztam a jelentést a rejtjelkulcsról. A függelékben van egy hosszú technikai rész. Gondoltam, hátha érdekli az is. Röviden: most már gond nélkül olvassuk és megértjük az egészet. Félelmetesen okos oktatóprogram. A “félelmetes” kifejezést persze most nem irodalmi értelemben használtam. Már körülbelül háromezer szóból álló szótárunk van.
— Képtelen vagyok felfogni, hogyan lehetséges. Láttam, hogyan tanították meg önöket a számaik nevére. Rajzolnak egy pontot és aláírják: EGY és így tovább. Azt is láttam, hogy fognak egy képet egy csillagról, és alája írják: CSILLAG. De nem tudom elképzelni, mit csinálnak az igékkel meg a múlt idővel meg a feltételes móddal.
— Egy részüket mozgóképekkel magyarázzák. Az igéket például. A legnagyobb részüket meg számokkal. Még elvont fogalmakat is: elvont fogalmakat képesek számokkal közölni. Valahogy így: először számolnak nekünk, aztán bevezetnek egy új szót — olyat, amit nem értünk. Nézze csak, megpróbálom leírni önnek. Valami ilyesmit olvashatunk (a betűk a vegaiak által bevezetett írásjeleket jelentik). Der Heer írni kezdett:
1A1B2Z
1A2B3Z
1A7B8Z
— Elnökasszony mit gondol, mit jelent ez?
— A gimnazista emlékeim alapján? Úgy érti, hogy az A egy bizonyos pont-vonás kombinációt helyettesít, a B meg egy másikat, és így tovább?
— Pontosan. Azt, hogy az egy és a kettő mit jelent, tudjuk, de hogy az A meg a B mit jelenthet, azt nem. Mit közöl önnel egy ilyen sorozat?
— A azt jelenti: “plusz”, B pedig “mínusz”. Erre gondol?
— Így van. De azt még mindig nem értjük, mit jelenthet a Z, ugye? De jön aztán például egy ilyen sorozat:
1A2B4Y
— Kezdi érteni?
— Talán. De írjon le még egy Y-nal végződőt. 2000A4000B0Y — Oké, azt hiszem, felfogtam. Csak nem szabad az utolsó három írásjelet szóként összeolvasni. Z annyit jelent, hogy helyes, Y pedig, hogy helytelen.
— Erről van szó. Pontosan. Igazán kitűnő teljesítmény egy influenzával és dél-afrikai válsággal küszködő elnöktől. Tehát néhány soron belül megtanítottak bennünket négy szóra: plusz, mínusz, helyes, helytelen. Négy roppant hasznos szócska. Aztán az osztás következik, osszunk el egyet nullával, és megvan a “végtelen” szó. De az is lehet, hogy “határozatlan”. Vagy azt mondják: “A háromszög belső szögeinek összege egyenlő két derékszöggel”. Aztán hozzáfűzik, hogy a tétel helyes, ha a tér sík, de ha görbült, akkor már helytelen. Ezáltal megtanultuk, hogy mondják azt, hogy “ha” és…
— Nem tudok róla, hogy a tér görbült lenne, Ken, miket beszél itt maga? Hogyan lehetne a tér görbült? Elnézést, ne is törődjön vele. Ennek semmi köze nem lehet az ügyhöz, amit meg kell oldanunk.
— Tulajdonképpen…
— Sol Hadden azt mondja, az ő ötlete volt, hol lehet megtalálni a rejtjelkulcsot. Ne nézzen így rám, der Heer. Én mindenféle népekkel beszélgetek.
— Nem azt akartam… szóval… Én úgy tudom, Hadden úrnak is voltak javaslatai, de mindegyikkel előállt más tudós is. Arroway doktor végigpróbálta őket, és az egyikkel beletalált. Fázismodulációnak vagy fáziskódolásnak nevezik.
— Igen. Jól hallottam, Ken, hogy a rejtjelkulcs benne van végig az egész Üzenetben? Hogy számtalanszor ismétlődik? És hogy megjött már röviddel az után, hogy Arroway az első jeleket elkapta?
— Röviddel az után, hogy Arroway felfedezte a palimpszeszt harmadik rétegét, a Gép konstrukciós rajzait.
— És technikailag sok állam képes rá, hogy használja a rejtjelkulcsot, ugye?
— Hát, ahhoz egy fáziskorrelátornak nevezett készülékre lesz szükségük. De sokan képesek lesznek rá. Legalábbis a számottevő országok biztosan.
— Akkor nem lehet, hogy az oroszok esetleg már egy évvel ezelőtt is használhatták a rejtjelkulcsot? Vagy a kínaiak, vagy a japánok. Honnan tudhatjuk, nincs-e náluk már félig készen a Gép?
— Ez nekem is eszembe jutott, de Marvin Yang azt állítja, lehetetlen. A műholdfelvételek, az elektronikus hírszerzés, a hozzáértő szakemberek mind azt bizonyítják, hogy sehol semmi jele egy olyan hatalmas létesítménynek, amilyen a Gép megépítéséhez szükséges volna. Nem, mindannyian elbambultuk a kérdést. Mindannyiunkat félrevezetett a feltételezés, hogy a rejtjelkulcsnak nem az Üzenetben, hanem előtte kell érkeznie. Csak amikor az Üzenet újrakezdődött, és rájöttünk, hogy rejtjelkulcs sehol, akkor kezdtük más lehetőségeken törni a fejünket. És szorosan együtt az oroszokkal meg mindenki mással. Nem valószínű, hogy bárki előnyben lenne hozzánk képest, másrészt viszont most már mindenkinek ott a kezében a rejtjelkulcs. Nem hiszem, hogy bármit csinálhatnánk egyoldalúan.
— Nem is akarom, hogy bármit egyoldalúan csináljunk. Csak biztos akarok lenni benne, hogy más sem csinál semmit egyoldalúan. Na jó, térjünk vissza a rejtjelkulcsra. Most már tudják, hogyan kell mondani azt, hogy helyes meg helytelen, ha — akkor, és hogy a tér görbült. És ezzel hogyan építik meg a Gépet?
— Tudja, Elnökasszony, szerintem ez a nátha vagy mi egy cseppet sem befolyásolja a képességeit. Szóval, most elkezdődhet a dolog. Megrajzolhatják nekünk például az elemek periódusos rendszerének táblázatát, ezáltal megnevezhetik az összes elemet, az atomelméletet, a tudnivalókat a nukleusznkról, a protonokról, a neutronokról, az elektronokról. Aztán átfutnak a kvantumelméleten, csak, hogy biztosak legyenek benne, figyelünk rájuk — már az eddigi anyagban is akad számunkra újdonság. Aztán a szükséges szerkezeti anyagokra összpontosítanak. Valamilyen okból szűkség lesz két tonna erbiumra, ezért közölnek egy új technológiát, hogyan vonható ki közönséges sziklákból.
Der Heer színpadias mozdulattal tárta szét felfelé fordított tenyerű kezét. — Meg ne kérdezze, minek nekünk a két tonna erbium. Senkinek sincs róla fogalma sem.
— Nem azt akartam kérdezni. Hanem azt, hogyan adták tudtukra, mennyi egy tonna.
— Planck-tömegekben. A Planck-tömeg…
— Ne, ne. Nyilván a világegyetem minden fizikusa ismeri, igazan van? Én meg életemben sem hallottam róla. A lényeg: megértjük most már annyira a rejtjelkulcsot, hogy nekiláthassunk elolvasni a. Üzenetet? Meg fogjuk tudni építeni azt a szerkentyűt vagy sem?
— Úgy tűnik, hogy a válasz: igen. Még csak alig pár hete van a kezünkben a rejtjelkulcs, és máris szinte az ölünkbe hullottak az Üzenetnek egész fejezetei. Rendkívül pontos, érthető rajzok, kimerítő magyarázatok, és amennyire most megítélhető, az Üzenetben rengeteg az ismétlés, a visszautalás. Ha eléggé jól fogja érezni magát, hogy eljöhessen a keddi legénységkijelölő ülésre, ott már tudunk mutatni a Gépről egy háromdimenziós modellt. Azt még nem tudjuk, mit fog tudni a Gép, hogyan működik. És van néhány furcsa szerves kémiai dolog, amiről nehéz elképzelni, hogy gépalkatrész lenne. De majdnem mindenki lehetségesnek tartja, hogy meg tudjuk építeni a Gépet.
— És ki az, aki szerint nem?
— Hát, Lunacsarszkij és az oroszok. Na meg persze Billy Jo Rankin. És vannak, akik még mindig attól rettegnek, hogy a Gép felrobbantja a világot, vagy tótágast állítja a Föld tengelyét vagy ilyesmi. A tudósok legtöbbjére viszont mély hatást tett az, amilyen pontosak az utasítások, és hogy hányféle módon próbálják számunkra teljesen világossá tenni a magyarázatokat.
— És mi a véleménye Eleanor Arroway-nek?
— Őszerinte, ha rosszat forralnának ellenünk, alig huszonöt év múlva itt lehetnének, mi pedig huszonöt év alatt mit sem tudnánk tenni annak érdekében, hogy megvédjük magunkat tőlük. Túlságosan messze járnak előttünk. Ezért neki az a véleménye, hogy a Gépet meg kell építeni, és ha féltjük a környezetet, akkor építsük valami félreeső, távoli helyen. Drumlin professzort ez annyira nem érdekli, hogy tőle akár Pasadena központjában építhetjük. Ő úgyis végig ott akar lenni a Gép építésénél, mondta, így hát, ha felrobban, lesz az első, aki elszáll.
— Drumlin, Drumlin… nem neki jutott elsőként eszébe, hogy az Üzenet egy gépkonstrukció?
— Nem egészen, ő…
— Elolvasom az egész tájékoztató anyagot a keddi értekezletre. Van még valamije a számomra?
— Komolyan hozzá akar járulni, hogy Hadden építse meg a Gépet?
— Hát, tudja, hogy nemcsak rajtam múlik. A megegyezés, amit most Párizsban barkácsolnak, a szavazatok egynegyedét szánja nekünk. Egynegyede az oroszoké, a kínaiak és a japánok együtt kaptak egy negyedrészt, és nagyjából a maradék negyedrészen osztoznak mind a többiek. Egy csomó állam akar részt venni a Gép építésében, vagy legalább alkatrészt gyártani hozzá. Presztízskérdés is számukra, meg új üzemek létesítésének, új ismeretek megszerzésének a lehetősége is lebeg a szemük előtt. Amíg senki sem vág elébünk, addig nekem nincs is semmi kifogásom ez ellen. Lehet, hogy Haddennek is jut egy szelet az ügyből. Hol itt a probléma? A műszaki tudása megvan hozzá, nem?
— Minden bizonnyal. Csak…
— Ha nincs más, Ken, akkor kedden találkozunk, feltéve, hogy a vírusom is úgy akarja.
Amikor der Heer behúzta maga mögött az ajtót, és a szomszédos nappaliból elindult kifelé, robbanásszerű elnöki tüsszentés harsant. Az egyik heverőn nyársat nyelt tartásban üldögélő ügyeletes testőrtiszt láthatóan megdöbbent. A lábánál heverő táska tömve volt egy nukleáris háborút elindító, kódolt parancsokkal. Der Heer lefelé fordított, szétterpesztett ujjú tenyerének egyetlen legyintése azonban megnyugtatta. A tiszt bocsánatkérően elvigyorodott.
— Az lenne ott a Vega? Ami miatt ez az egész balhé van? — kérdezte az elnök kicsit csalódottan. A fotósoknak kiszabott idő lejárt, és a sok villanófény és reflektor bántó fényözöne után most az elnök szeme lassan alkalmazkodott a sötétséghez. Az, hogy a holnapi újságok tele lesznek azzal, amint az elnök kigúvadt szemmel bámul a Tengerészeti Obszervatórium teleszkópjába, persze még hagyján. De az égvilágon semmit nem látott addig, amíg a fotósok el nem takarodtak, és végre megint rájuk borult a sötétség.
— Miért imbolyog?
— A levegő turbulenciája miatt látja így, Elnökasszony — magyarázta der Heer. — A meleglevegő-buborékok eltorzítják a képet.
— Mint amikor reggeli közben a kenyérpirító fölött nézek. Egyszer úgy láttam, mintha a fél arca levált volna — mondta az elnök a felfedezésnek örülve, kicsit hangosabban, hogy a mellettük az obszervatórium parancsnokával beszélgető hitvestársa is hallhassa
— Ja. Mostanában nem is áll már a pirító az asztalon — felelte a férj mosolyogva.
Mielőtt visszavonult volna, Seymour Lasker a Nemzetközi Konfekcióipari Szakszervezet egyik magas rangú vezetője volt. Évtizedekkel korábban, a New York-i Leánykakabát Vállalat képviselőjeként ismerte meg későbbi feleségét, és addig intéztek egy a végtelenségig elhúzódó szakszervezeti ügyet, amíg beleszerettek egymásba. Kapcsolatuk most is töretlen, ami — figyelembe véve jelenlegi még újdonságnak számító beosztásukat — igazán említésre méltó.
— A pirító nélkül megvagyok, de az a baj, hogy egyre ritkábban reggelizünk együtt Sival. — Kutató pillantást vetett arra, amerre férjét sejtette, aztán megint a nézőkére szorította egyik szemét. — Olyan, mint egy kék amőba… nyúladozik.
Most, hogy túlvoltak a bonyolult legénységkiválasztó értekezleten az elnök jó hangulatban volt. A náthája csaknem teljes múlt.
— És ha nem volna az a turbulencia, Ken, akkor milyennek látnám?
— Olyannak, elnökasszony, amilyennek egy, a Föld légköre fölötti űrbeli teleszkópon át látható. Rezzenéstelen fénypontnak.
— Csak magát a csillagot látni? A Vegát? Se bolygókat, se gyűrűket, se lézerlövegeket?
— Nem, semmi mást, Elnökasszony. Azok már mind túl kicsik lennének ahhoz, hogy akár a legnagyobb teleszkóppal is láthassuk őket.
— Hát, remélem, maguk tudósok tudják, mit csinálnak — az elnök hangja szinte suttogássá halkult. — Rengeteget beszélünk mi itt valamiről, amit sose láttunk.
Der Heer kissé meghökkent. — De hát láttunk harmincegyezer oldalnyi szöveget — láthatjuk a képeket, a magyarázatokat, meg a rejtjelkulcsot.
— Ami abban az anyagban áll, az nekem nem ugyanaz, mint látni valamit. Nem, ne is mondja, hogy világszerte az összes tudós ugyanazokat az adatokat kapja. Tudom, tudom. És azt se mondja, milyen kristálytisztán érthetők, világosak a Gép konstrukciós rajzai. Azt is tudom. És azt is, hogy ha mi nem, akkor valaki más bizonyosan megépíti a Gépet. Mindezt tudom — de én mégsem vagyok nyugodt.
Visszasétáltak a Tengerészeti Obszervatórium helyiségein át le az alelnöki lakosztályba. Az utóbbi hetekben Párizsban aprólékosan kidolgozták a legénység kiválasztásával kapcsolatos megegyezéseket. Mind az Egyesült Államok, mind a Szovjetunió két-két helyre tartott igényt; az ilyen dolgokban megbízható partnerek. De az Üzenet Világkonzorcium többi államával nehéz volt elfogadtatni az álláspontjukat. Manapság az Egyesült Államok és a Szovjetunió — még az olyan témákban is, amelyekben ők ketten egyetértettek — már jóval nehezebben boldogult a világ többi országaival, mint korábban.
A vállalkozást most már általánosan az egész emberiség ügyének tekintették. Folyamatban volt, hogy az “Üzenet Világkonzorcium” elnevezést “Gép Világkonzorciumra” változtassák. Amely állam csak rendelkezett az Üzenet bármilyen kis részecskéjével, mindent elkövetett, hogy nekik is lehessen egy polgáruk a legénységben. A kínaiak szívósan azzal érveltek, hogy ők a jövő század közepére másfél milliárdnyian lesznek, pedig — a kínai állam által támogatott születésszabályozási kísérlet következtében — a legtöbbjük egykeként születik majd. Ezek a gyerekek, erősködtek a kínaiak, jobb eszű és érzelmileg kiegyensúlyozottabb felnőttek lesznek majd, mint más — a családtervezést nem ilyen szigorúan kezelő — népek gyermekei. Mivel így ötven év múlva az övéik sokkal jelentősebb szerepet játszanak majd a világ ügyeiben, érveltek a kínaiak, méltányos, hogy a Gép öt ülése közül legalább egy az övék legyen. Ezen mostanában a világon mindenfelé rengeteget vitatkoztak olyan hivatalos személyek, akiknek felelősség szempontjából semmi közük nem volt sem az Üzenethez, sem a Géphez.
Európa és Japán lemondott róla, hogy képviseltesse magát a legénységben, cserébe azért, hogy a Gép alkatrészeinek gyártásából nagyobb részt kapjanak, mert úgy látták, hogy ez számukra nagyobb gazdasági haszonnal jár. Végül is egy-egy helyet kapott az Egyesült Államok, a Szovjetunió, Kína és India, az ötödik hely ügyét függőben hagyták. A megegyezés hosszadalmas, bonyolult multilaterális tárgyalások után született, amelyek során szerepet kaptak a népességszámmal, a gazdasági, ipari és katonai felkészültséggel és a fennálló politikai egyezményekkel kapcsolatos meggondolások is.
Az ötödik helyre Brazília és Indonézia a népességszámra és a földrajzi egyensúlyra hivatkozva tartott igényt; Svédország békítő szerepet vállalt volna esetleges politikai vitákban; Egyiptom, Irak, Pakisztán és Szaud-Arábia szerint nekik a vallásegyenlőség alapján jár egy hely. Másoknak az volt a véleményük, hogy legalább az ötödik hely felől ne a nemzetiségi hovátartozás, hanem az egyéni rátermettség alapján döntsenek. A kérdést pillanatnyilag nyitva hagyták. A négy kiválasztott országban tudósok, állami vezetők és mások nekiláttak kiválasztani a jelölteket. Az Egyesült Államokban országos üggyé terebélyesedett.
A hagyományokhoz híven a Tengerészeti Obszervatórium épületének földszintjén levő alelnöki lakosztályban most is az Egyesült Államok tengerészetének a Fülöp-szigetekről származó altisztjei látták el a ház körüli teendőket. Ők szolgálták fel most a kávét, tetszetős kék zubbonyukon hímzett “Az Egyesült Államok alelnöke” felirat díszlett. Az egész napon át tartott legénységkiválasztó értekezleten résztvettek közül csak kevesen kaptak meghívást erre az esti összejövetelre.
Seymour Laskernek az az egyedülálló szerep jutott, hogy ő lett Amerika első First Gentlemanje. Béketűrően, jóindulattal viselte el az ezzel járó megpróbáltatásokat — az újságok csipkelődő karikatúráit, a talpnyaló szellemeskedéseket, a célzásokat: hogy ezen az úton előtte még egyetlen férfi sem járt. Így aztán az amerikaiak végül is megbocsátották neki, hogy egy olyan asszonyt vett feleségül, akinek van mersze azt hinni, képes rá, hogy a fél világot vezesse. Lasker most éppen az alelnök feleségét és tizenéves fiát fakasztotta harsogó nevetésre, miközben az elnök magával vonta der Heert egy könyvespolcokkal szegélyezett benyílóba.
— Na szóval — kezdte az elnök. — Nincs hivatalos döntés, nyilatkozat nem lesz. De próbáljuk összegezni, mire jutottunk. Nem tudjuk, mit fog csinálni ez az istenverte Gép, de feltételezhető, hogy a Vegára fog menni. Senkinek nincs a leghalványabb segédfogalma sem róla, hogyan fog működni, vagy mennyi időre lesz szükség az úthoz. Mondja csak meg újra, milyen messze van a Vega?
— Huszonhat fényévnyire, Elnökasszony.
— Akkor, ha ez a Gép űrhajó volna, és fénysebességgel haladna, ne vágjon közbe, tudom, hogy fénysebességgel nem tud menni, legfeljebb csak majdnem —, akkor huszonhat év alatt érne oda, de csak aszerint, ahogyan mi mérjük az időt itt a Földön. Eddig stimmel, der Heer?
— Igen. Pontosan így van. Plusz egy év, mire fénysebességre gyorsul meg egy másik év a lassuláshoz, hogy leszállhasson a Vegára. De a legénység számára sokkal kevesebb idő fog eltelni. Lehet, hogy csak pár év, attól függően, mennyire közelítik meg a fénysebességet.
— Der Heer, biológus létére maga már meglepően sokat tud csillagászatból.
— Köszönöm, Elnökasszony. Igyekeztem elmélyülni a témában. Az elnök egy pillanatra elgondolkodva nézett der Heerre, aztán folytatta: — Ha a Gép majdnem fénysebességgel közlekedik, akkor a legénység korának nincs különösebb jelentősége. De ha az út tíz vagy húsz vagy még több évig tart — és maguk azt mondják, ez is lehetséges — akkor fiatalokra van szükségünk. A helyzet az, hogy az oroszok nem hajlandók ezt a szempontot figyelembe venni. Úgy tudjuk, Lunacsarszkij és Arhangelszki] között kell dönteniük, akik mindketten a hatvanas éveiket tapossák.
Az elnök egy, a kezében kissé távolabb tartott kártyáról olvasta le az orosz neveket.
— A kínaiak majdnem biztosan Xit küldik. Ő is hatvanas. Ha feltételezem róluk, hogy tudják, mit csinálnak, hajlamos lennék azt mondani: a fenébe a latolgatással, nosza, küldjünk mi is egy hatvanévest.
Drumlin pontosan hatvanéves, gondolta der Heer.
— Másrészt viszont… — szólalt volna meg.
— Tudom, tudom. Ott az indiai doktorasszony; ő csak a negyvenes éveiben jár… Bizonyos értelemben ez a legostobább dolog, amit valaha is hallottam. Kiválasztunk valakit, hogy elküldjük az olimpiára, közben sejtelmünk sincs róla, milyen vetélkedők lesznek egyáltalán. Azt sem értem, miért kellene feltétlenül tudósokat küldenünk. Ahelyett, hogy Mahatma Gandhit küldenénk. Vagy, ha már itt tartunk, Jézus Krisztust. Nehogy most azt mondja, der Heer, hogy ők nem állnak rendelkezésünkre. Tudom magamtól is.
— Ha nem tudjuk, milyen vetélkedők lesznek, egy tíztusa-bajnokot kell küldenünk az olimpiára.
— És aztán kiderül, hogy sakkolimpiáról van szó, vagy szónokversenyről, esetleg szobrászok fognak vetélkedni, és az atlétája a legeslegutolsó helyen végez. Na jó, szóval maga szerint olyan valaki kellene, aki tájékozott a földönkívüliek témájában és benne volt az Üzenet vételében és megfejtésében is.
— Mindenesetre egy ilyen valakinek lehet a legtöbb esélye arra, hogy képes lesz a vegaiak fejével gondolkodni. Vagy legalább arra, hogy úgy gondolkozzon, ahogy a vegaiak számítanak rá.
— Ilyen csúcsember pedig maga szerint mindössze három van.
Az elnökasszony megint ránézett a jegyzeteire. — Arroway, Drumlin, és… na, az, aki azt hiszi magáról, hogy egy római tábornok.
— Valerian doktor, Elnökasszony. De nem tudok róla, hogy római tábornoknak hinné magát; csak majdnem úgy hívják, mint az egyik hajdani római hadvezért.
— Valerian el sem ment a Kijelölőbizottság meghallgatására. Eszébe sem jut itthagyni a feleségét. Így van? Ez nem bírálat. Nem mafla az az ember. Tudja, mit ér a családi kötelék. Beteg a felesége vagy van valami baj köztük?
— Nem hinném, Elnökasszony. Úgy tudom, az asszony kitűnő egészségnek örvend.
— Az jó. Mindkettőjüknek. Írjon neki a nevemben egy személyes hangvételű levelet — olyasmit, hogy nagyszerű asszony lehet, aki miatt egy csillagász férj lemond az univerzumról. De jó szöveget írjon, der Heer. Tudja, mire gondolok. Feltétlenül legyen benne valami idézet. Esetleg vers. De azért ne ömlengjen. — Nevetve megfenyegette az ujjával. — A Valerian-házaspártól tanulhatunk. Ne hívjuk meg őket egy hivatalos vacsorára? Két hét múlva jön a nepáli király. Az jó alkalom lesz.
Der Heer kapkodva jegyzetelt. Amint itt véget ért az este, rögtön fel kell hívnia a fehér házi rendezvények titkárát, és lenne egy még fontosabb telefonja is. Órák óta nem jut hozzá
— Szóval marad Arroway és Drumlin. A doktorasszony húsz évvel fiatalabb ugyan, de Drumlin félelmetes formában van. Sárkányrepülő, tengeri könnyűbúvár… ragyogó eszű tudós, nagy része van benne, hogy sikerült megfejteni az Üzenetet, és rémesen élvezni fogja, hogy vitatkozhat a többi vénemberrel. Ugye, Drumlin sosem foglalkozott nukleáris fegyverekkel? Nem akarok olyan valakit küldeni, akinek bármi köze volt hozzájuk.
Aztán itt van Arroway, szintén nagyszerű tudós. Ó irányítja az egész Argus-projektet, úgy ismeri az Üzenetet, akár a tenyerét, és kutató elme. Mindenkitől azt hallom, hogy roppant széles az érdeklődési köre. És jól képviseli a fiatalabb amerikai generációt — Az elnökasszony elhallgatott.
— És maga kedveli őt, Ken. Semmi baj. Én is kedvelem. Csak néha veszedelmesen kiszámíthatatlanok a megnyilvánulásai. Figyelmesen végignézte a meghallgatásról készült videofilmet?
— Gondolom, miről beszél, elnökasszony. De a Bizottság csaknem nyolc órán át faggatta Arroway-t, őt meg általa ostobának ítélt kérdésekkel könnyen ki lehet hozni a sodrából. Drumlin is ugyanilyen. Arroway talán tőle tanulta. Tudja, egy ideig hallgatta Drumlint az egyetemen.
— Hát, Drumlin is mondott hülyeségeket, nem vitás. Itt van az összes film, ezek a kazetták. Előbb Arroway, aztán Drumlin meghallgatása. Nyomja be a lejátszógombot, Ken.
Ellie Argus-telepi szobája tűnt fel a képernyőn, ott volt nála a meghallgatás. Bizonyos tekintetben talán jobb lett volna, ha a csillagok nem felelnek Ellie-nek. Szája körül mély barázdák vésődtek be, a szeme táskás. A homlokán, az orra fölött azt a két függőleges ráncot sem Látta der Heer korábban. Ellie a képen nagyon-nagyon fáradtnak tűnt, és der Heert hirtelen bűntudatféle fogta el.
— Hogy mi a véleményem “a Föld túlnépesedéséről”? — mondta Ellie. — Mármint, hogy, tetszik-e nekem vagy sem? Úgy gondolják, hogy ezt megkérdezhetik tőlem a Vegán, és biztosak akarnak benne lenni, hogy helyesen fogok válaszolni? Oké. Pontosan a túlnépesedés miatt pártolom a homoszexuálisokat meg a szüzességi fogadalmat követelő szerzetesrendeket. A cölibátust fogadó rendeket különösen nagyon jónak találom, mert lehetetlenné teszik, hogy a hajlam a fanatizmusra öröklődhessen.
Elhallgatott, jeges szenvtelenséggel várta a következő kérdést. Az elnök lenyomta a “szünet” gombot.
— Szó, ami szó, a kérdéseket nem a legszerencsésebben állították össze — ismerte be az elnök. — Dehát ezek az emberek egy rendkívül pozitív nemzetközi hatásokkal kecsegtető vállalkozásban kapnak kiemelt szerepet. Nem kockáztathatjuk, hogy utóbb kiderüljön róluk, eszelős fajvédők. Most a fejlődő országokat is a mi oldalunkon akarjuk tudni. Jó okunk volt ilyesmit kérdezni. Nem gondolja, hogy Arroway válasza némileg… tapintatlan volt? Ez a maga Arroway doktornője nekem kicsit afféle nagyokosnak tűnik. Na, most nézzük Drumlint.
A csokoládészínűre lesült, kék pöttyös madzag-nyakkendős Drumlin maga volt az élet. — Persze, tudom, mindnyájunknak vannak érzelmei — mondta éppen. — De gondolják csak meg, mit is jelent az tulajdonképpen, hogy érzelem? A megfelelő magatartás motivációi egy olyan korszakunkból, amikor még túl ostobák voltunk ésszel gondolkozni, következtetni. Én azonban már tudom, hogy ha egy éhes hiénafalka rohan rám, az semmi jót nem ígér. Nekem már nincs szükségem adrenalin-injekcióra, anélkül is felismerem a helyzetet. Már arra a következtetésre is képes vagyok, hogy fontos lenne a tapasztalataimat genetikai úton továbbítani a következő generációnak. Nekem már nem igazán kell tesztoszteron-fröccs a vérkeringésembe, boldogulok anélkül is. Biztosak önök abban, hogy egy nálunk sokkal fejlettebb, földön kívüli lény még érzelmekkel nyűglődik? Tudom, sokaknak az a véleményük rólam, hogy túl érzéketlen, túl közönyös vagyok. De ha igazán szót akarnak érteni a földönkívűliekkel, engem kell küldeniük. Bárki másnál jobban hasonlítok hozzájuk.
— Szép kis választék! — szólalt meg az elnök. — Az egyik ateista, a másik meg azt hiszi, ő eleve a Vegáról jött. Miért kell nekünk tudósokat küldenünk? Miért nem küldhetünk valakit, aki… normális? Persze, ez csak szónoki kérdés — tette hozzá sietve. — Tudom én jól, miért kell tudósokat küldenünk. Az Üzenet tudományos ügy, tudósnyelven írták. A tudomány az egyetlen, ami bennünk és a vegaiakban közös. Persze, Ken, ezek nyomós érvek. Nem felejtettem el őket.
— Arroway nem ateista. Arroway agnosztikus. Nyílt eszű ember. Nem kötik dogmák. Nagyon intelligens, nagyon szívós, és nagyon jó szakember. Széles körű tudással rendelkezik. Pontosan ilyen ember kell nekünk erre a feladatra.
— Nekem nagyon tetszik, Ken, ahogyan síkraszáll érte, hogy senki se beszélhessen bele a projektbe. De rengetegen aggódnak. Nehogy azt higgye, nem tudom, mi mindent kellett már lenyelniük az embereknek. A fele azoknak, akikkel eddig beszéltem a dologról, azon a véleményen van, hogy nem a mi dolgunk megépíteni azt az izét. Ha sehogy sem lehet kibújni alóla, akkor meg olyasvalakit kell küldeni, aki minden szempontból tökéletesen megbízható. Lehet, hogy mindaz, amit Arroway-ról elmondott, igaz, de ettől Arroway még nem megbízható. Hőbörög ellene mindenféle szervezet, még a saját Nemzeti Bizottmányom is, meg az egyházak. A kaliforniai találkozásukkor Palmer Jossra, azt hiszem, mély benyomást tett, Billy Jo Rankint viszont sikerült teljesen felbőszítenie. Tegnap felhívott, és a következőket közölte: “Elnökasszony, az a Gép vagy egyenesen Istenhez, vagy egyenesen az ördöghöz fog repülni. Mindkét esetben jobb, ha egy istenfélő keresztényt ültetünk bele.” A Palmer Josshoz fűződő kapcsolatait akarta felhasználni arra, hogy Istenre hivatkozva belebeszéljen a dolgomba. Szerintem semmi kétség, ő maga akarna beülni a Gépbe. A Rankin-féléknek Drumlin sokkal jobban megfelel, mint Arroway.
Elismerem, ez a Drumlin halvérű egy fickó. De megbízható, jó hazafi, józanul gondolkodó ember. A szakmai hitele vitathatatlan. És menni akar. Nem, nem, Ken, Drumlinnak kell beülnie. A legtöbb, amit Arroway-nek felajánlhatok, hogy ő legyen a tartalék.
— Megmondhatom neki?
— Nem tudhatja meg előbb, mint Drumlin. Amint megtörtént a végső döntés, és értesítettük Drumlint, abban a pillanatban szólok magának… Na, ne lógassa az orrát, Ken! Tényleg nem akarja, hogy Arroway itt maradjon a Földön?
Mire Ellie befejezte a Párizsban tárgyaló amerikai küldöttek szakmai támogatására induló “Tigriscsapat” eligazítását, hat óra is elmúlt. Der Heer megígérte, hogy amint véget ért a legénységkiválasztó értekezlet, rögtön felhívja. Ken azt akarta, hogy Ellie tőle tudja meg, bejutott-e a legénységbe, ne mástól. Ellie tudta, hogy nem viselkedett eléggé tiszteletteljesen a meghallgatóival, és ezért alighanem ő is kiesett a versenyből, mint még vagy egy tucatnyian. Mindazonáltal, gondolta, hátha mégis maradt valami esélye.
A szállodában bélyeg nélküli, lezárt borítékban üzenet várta, személyesen adták le. “ Ma este nyolckor várom a Tudomány és Technika Nemzeti Múzeumában. Palmer Joss.”
Semmi megszólítás, se magyarázat, se kérés, semmi “tisztelettel üdvözli” — ejha, gondolta Ellie. Ez aztán biztos magában. A levélpapír Ellie hoteljéé volt, sehol a feladó címe. Tudomása szerint Joss magától a külügyminisztertől tudta meg, hogy Ellie a városban lesz, ezért délután ide jött, gondolván, hogy Ellie a szállodában tartózkodik. Sűrű volt ez a nap, különben is bosszantó, hogy folyton elrángatják, ahelyett, hogy az Üzenet megfejtésén dolgozna. Nem volt ínyére a furcsa meghívás, de azért lezuhanyozott, átöltözött, vett magának egy csomag kesudiót és beült egy taxiba.
Szótlanul bandukoltak a kihalt Mallen az estében. A tiszta éjszakai égbolton a horizont fölött jól látszott a Líra.
— Az a fényes csillag ott, az a Vega — mondta Ellie Jossnak.
A férfi sokáig bámulta a szikrázó pontot. — Ez a megfejtés nagyszerű teljesítmény volt — szólalt meg nagysokáca.
— Ugyan már. Nem nagy ügy. Fejlett civilizáció ennél egyszerűbben már nem is üzenhetett volna. Nagy szégyen lett volna, ha nem tudjuk megfejteni.
— Már észrevettem, hogy maga rosszul tűri a bókokat. Ez a felfedezés korszakalkotó. Új irányba tereli az emberiség jövőjét. Vagy legalábbis az elképzelését a jövőről. A jelentősége vetekszik a tűz, vagy az írás, vagy a föld megművelhetőségének felfedezésének jelentőségével. Vagy az Angyali üdvözletével.
Joss megint felbámult a Vegára. — Ha helyet kapna a Gépben, ha maga vinné vissza a Küldőhöz, mit gondol, mit látna ott?
— Az evolúcio sztochasztikus folyamat. Egyszerűen túl sokféle lehetőség képzelhető el ahhoz, hogy az ember megmondhassa, milyenné alakult ki az élet máshol. Ha láthatta volna a földet, mielőtt elkezdődött volna rajta az élet, vajon képes lett volna-e megjósolni, hogy tücskök meg zsiráfok élnek majd rajta?
— Én tudom a választ a kérdésre. Maga biztosan úgy gondolja, hogy mi pusztán kiagyalt dolgokat hirdetünk, könyvekből ollózunk, vagy valamilyen imasátorban hallottuk. De nem így van. Én a saját magam által megélt tapasztalataim alapján tudom, amit tudok. Nem tudom egyszerűbben megfogalmazni. Én szemtől szembe láttam Istent.
Josszon latszott, hogy mélysegesen komolyan gondolja, amit mond.
— Elmondaná nekem, hogyan történt?
Elmondta.
— Na jó — szólalt meg Ellie, amikor Joss befejezte. — Egyszóval klinikai halálban volt, aztán újraélesztették, de emlékszik, hogyan emelkedett a sötétségből fel a fénybe. Látott egy emberformájú ragyogást, amiről azt gondolta, hogy Isten. De ebből a tapasztalatból sehol nem világlik ki, hogy a ragyogás alkotta volna a világegyetemet, vagy erkölcsi törvényeket alkotott volna. Döbbenetes élmény lehetett. Nem kétséges, hogy nagyon megrázhatta. De más magyarázata is lehet.
— Éspedig?
— Hát, például a születés. Amikor megszületünk, hosszú, sötét alagúton át jutunk a ragyogó fényre. Gondolja el, milyen ragyogó az a fény az újszülöttnek, aki kilenc hónapot töltött vaksötétben! Születésünkkor találkozunk először a fénnyel. Micsoda döbbenetes élmény lehet egy emberi lény szamara, amikor először lát színt vagy fényt, vagy árnyékot, az első arcot — pedig ezek felismerésére alighanem előre be vagyunk programozva. A halál pillanatában talán a fordulatszámláló egy pillanatra visszaugrik nullára. Értsen meg, nem ragaszkodom én ehhez a magyarázathoz. De ez is lehet az egyik a sok közül. Csak azt szeretném elérni vele, hogy belássa, lehet, hogy rosszul értelmezte, amit tapasztalt.
Maga nem látta azt, amit én.
Joss megint felnézett a hideg kék-fehér fénnyel szikrázó Vegára, aztán Ellie fele fordult.
— Sohasem érezte még magát… tanácstalannak abban a maga univerzumában? Honnan tudhatja, mit kell tennie, hogyan kell viselkednie, ha nem létezik Isten? Csak annyi, hogy be kell tartani a törvényeket, különben lecsukják az embert?
— Magának nem az a baja, hogy tanácstalan, Joss. Magának az a baja, hogy nem maga a központ, hogy nem maga miatt teremtették a világot. Az én univerzumomban tökéletes rend van. A gravitációnak, az elektromágnességnek, a kvantummechanikának mind megvannak a maguk törvényei. Ami pedig a viselkedést illeti, miért ne jöhetnénk rá mi magunk, hogy mi a legjobb nekünk, az emberi fajnak?
— Amit mond, az melegszívű és nemeslelkű világszemléletre vall, annyi bizonyos. És én soha nem tagadnám, hogy az emberek szívében jóság lakozik. Mégis, akik nem szerették Istent, micsoda kegyetlenkedésre voltak képesek!
— És akik szerették? Savonarola és Torquemada szerették Istent, legalábbis azt állították. A maguk vallása kisgyermekeknek nézi az embert, akinek kell egy mumus, hogy jól viselkedjen. Azért kell hinnie Istenben, hogy betarthassák vele a törvényeket. Maguknak eszükbe sem jut, hogy másképp is lehetne hatni rá, mint merev szabályzatokban gondolkodó rendőr-karhatalommal, meg azzal a fenyegetéssel, hogy ami netán elkerülné a rendőrség figyelmét, azért meg majd a mindent látó Isten fogja megbüntetni. Nem sokba veszik maguk az emberi lényeket.
Maga abból indul ki, Palmer, hogy mivel én nem éltem át a maga vallási élményét, nem foghatom fel a maga Istenének nagyságát. Csakhogy pontosan fordítva van. Ahogy magát hallgatom, az jut eszembe, hogy milyen parányi Istene is van! Egyetlen szakadt bolygó, néhány ezer év — még egy kisebbfajta istenséget sem elégítene ki, nemhogy az univerzum Teremtőjét!
— Ne tévesszen össze más prédikátorokkal. Az a múzeum Rankin testvér birodalma. Én kész vagyok elfogadni, hogy a világegyetem sok millárd éves. Csak azt mondom, hogy a tudósok eddig még nem bizonyították.
— Én pedig azt mondom, hogy maga nem értette meg a bizonyítékokat. Hogyan is szolgálhatná az emberek javát, ha a hagyományos bölcsesség, a vallás “igazságai” hazugságoknak bizonyulnának? Ha valóban hinné, hogy az emberek felnőttek, akkor másképpen prédikálna.
Kis ideig csönd volt, csak a lépteik koppantak az aszfalton.
— Sajnálom, ha kicsit nyers voltam — szólalt meg Ellie. — Elég gyakran előfordul.
— Szavamat adom rá magának, Arroway doktor, hogy gondolkozni fogok azon, amit ma este mondott nekem. Felvetett néhány kérdést, amelyekre tudnom kellett volna felelni. De akkor ugyanebben a szellemben hadd tegyek fel én is egypár kérdést magának, rendben?
Ellie bólintott, és Joss folytatta. — Gondoljon arra, hogyan érzékeli az ember a tudatát, például maga ebben a pillanatban. Olyan érzés ez, mintha parányi atomok milliárdjai rezegnének? És hol tanít meg a tudomány a biológiai masinérián túlmenően egy gyermeket arra, mi az, hogy szeretet? Itt van…
Ellie személyi hívója csiripelni kezdett. Biztosan Ken akarja vele közölni az olyannyira várt híreket. Ha tényleg ő az, hát jó soká tartott az értekezlet. Mindazonáltal lehet, hogy jó híreket mond. Figyelte a folyékony kristályon kirajzolódó betűket és számokat: Ken hivatali telefonszáma. A közelben sehol nem látott telefonfülkét, de alig pár perc telt bele, le tudtak inteni egy taxit.
— Nagyon sajnálom, hogy ilyen hirtelen itt kell hagynom — mentegetőzött Ellie. — Igazán nagyon érdekes volt a beszélgetésünk, és én is el fogok gondolkozni a kérdéseken, amelyeket maga tett fel nekem… De még valamit akart kérdezni, nem?
— De igen. Hol vannak a tudományban biztosítékok arra, hogy egy tudós ne követhessen el bűnt?