Azért hívtam össze a bizottságot — mondta őexcellenciája, az Egyesült Bolygók marsbeli nagykövete —, mert dr. Pererának fontos mondanivalója van. Ragaszkodik ahhoz, hogy a forró dróton át haladéktalanul lépjünk érintkezésbe Norton parancsnokkal. Dr. Perera mondanivalója meglehetősen szakmai, és mielőtt rátérnénk, szükségesnek tartom a jelen helyzet ismertetését; ezt dr. Price készítette el: Még valami — a távollevők. Sir Lewis Sands nem tudott eljönni, mert elnököl egy konferencián, és dr. Taylor is elnézést kér a távolmaradásért.
Őexcellenciájá szívből örült ez utóbbi távollétnek. Az antropológus pillanatok alatt elvesztette érdeklődését a Ráma iránt, amikor kiderült, hogy az ő szakterülete számára nem sokat kínál. Mint annyian, ő is keservesen csalódott, amikor a jelek arra mutattak, hogy a mozgó kis világ halott; ily módon nem lehet szenzációs könyveket és filmeket készíteni a rámaiak rítusairól és viselkedésmintáiról. Csak hadd ássanak ki mások csontvázakat, osztályozzák a leleteket; az ilyesfajta dolgok nem vonzották Conrad Taylort. Csak az hozná őt vissza, ha találnának a Rámán roppant kifejező művészeti emlékeket, mint például Thera és Pompeji híres freskói.
Thelma Price, a régész éppen ellenkezőleg vélekedett. Jobban szerette azokat az ásatásokat és romokat, melyeket nem járkáltak össze az ott lakók: ezek csak nehezítik a szenvedélymentes tudományos kutatást. A kiszáradt Földközi-tenger ideális terep volt — mindaddig, míg a várostervezők és tájrendezők nem kezdték zavarni a munkát. A Ráma is tökéletes lett volna, ha nincs az az őrjítő apróság, hogy százmillió kilométer távolságra van, és személyesen soha nem fogja látni.
— Ahogy mindnyájan értesültek róla — kezdte —, Norton kapitány egy csaknem 30 kilométeres utat tett meg minden nehézség nélkül. Feltárta azt a furcsa árkot, melyet az önök térképei Egyenes Völgy néven tüntetnek fel; rendeltetése még mindig teljesen ismeretlen, de fontosnak kell lennie, hiszen a Ráma teljes hosszán végigvonul, kivéve a Szalagtenger környéki megszakítást, csakúgy, mint az a két másik, ugyanolyan építmény, melyek l20 fokos eltéréssel ugyancsak végigvonulnak a Ráma teljes kerületén.
A csapat ezek után balra fordult, illetve, ha elfogadjuk az «Északi-sark» elnevezést, akkor keletre, míg el nem érték Párizst. Ezen a fényképen, amelyet fentről, a középpontból teleszkóp segítségével fényképeztek, láthatják, hogy a város széles utcákból és néhány száz házból áll.
És ezeket a képeket Norton parancsnok csapata készítette már a helyszínen. Ha Párizs valóban város, akkor nagyon különös város lehet. Figyeljék meg, egyik háznak sincs se ablaka, se ajtaja! Sima, négyszögletes építmények, valamennyi 35 méter magas. Mintha a földből nőttek volna ki illeszték nélkül —, nézzék csak ezt a közeli képet a fal alapjáról, simán megy át a talajra.
Érzésem szerint ez nem lakónegyed, hanem raktár. Elgondolásom bizonyítására megmutatom önöknek ezt a képet…
Ezek a mintegy 5 cm széles rések vagy bevágások végigmennek az utcákon, és minden házhoz vezet egy — be, a fal alá. Megdöbbentően emlékeztetnek a XX. század elejés járó villamos síneihez, nyilván valamilyen szállítórendszer részei.
Soha nem tartottuk szükségesnek, hogy a tömegközlekedés eljusson minden egyes házhoz. Gazdasági abszurditás lett volna — az emberek minden további nélkül elmennek pár száz méterre gyalog. Ennek csak akkor van értelme, ha az épületek nehéz tárgyak raktárai.
— Kérdezhetek valamit? — szólalt meg a Föld nagykövete.
— Természetesen, Sir Robert.
— Norton parancsnok egyetlen épületbe sem jutott be?
— Nem. A jelentéséből hallhatja majd, milyen csalódott volt. Azt gondolta, hogy az épületekbe csak a föld alatt lehet bejutni; aztán felfedezte a réseket, és ez nem igazolta az elképzelését.
— Megpróbált erővel bejutni?
— Semmire sem ment robbanóanyag vágy súlyos szerszámok nélkül. Ezt pedig csak a végső esetben akarta kipróbálni.
— Megvan! — kiáltott fel hirtelen Dennis Solomons. — Begubózás!
— Tessék?
— Pár száz évvel ezelőtt dolgozták ki ezt az eljárást — magyarázta a tudománytörténész. — Más néven bebábozódás. Ha valamit meg akarunk őrizni, belehelyezzük egy plasztikzsákba, melyet aztán teleszivattyúzunk közömbös gázzal. Eredetileg a háborúk közti időben fegyvereket őriztek meg ily módon, de egy ízben egész hajók konzerválására is használták. Múzeumok még ma is gyakran alkalmazzák; ha nincs elég helyük a raktározásra; nem tudja senki, mi van néhány ilyen százéves zsákban a Smithsonian pincében.
A türelem nem tartozott Carlisle Perera erényei közé, mondanivalója annyira kikívánkozott belőle, hogy már nem bírta tovább magában tartani:
— Kérem, nagykövet úr! Ez mind roppant érdekes, de amit mondani szeretnék, ennél sokkal sürgetőbb.
— Ha nincs több hozzászólás, öné a szó, dr. Perera.
— Az exobiológus, Conrad Taylorral ellentétben, nem csalódott a Rámában. Noha már nem reménykedett abban, hogy bármiféle élőlénnyel találkoznak, abban azonban biztos volt, hogy előbb-utóbb találnak emlékeket, melyek e fantasztikus világ építőitől származnak. A feltáró munka még alig kezdődött el — igaz, borzasztóan rövid idő áll rendelkezésükre, hiszen az Endeavour hamarosan kénytelen lesz elmenekülni… — Most azonban, ha számításai helyesek, az Ember és a Ráma kapcsolata még annál is rövidebb lesz, mint ahogy gondolták. Mert valamit figyelmen kívül hagytak — éppen nagysága miatt nem vette észre senki.
— Legutóbbi információink szerint — kezdte Perera —, egy csapat úton van a Szalag-tenger felé, miközben Norton parancsnok és társai ellátmányi bázist állítanak fel az Alfalépcső aljában. Miután ezzel elkészülnek, Norton egyidőben legalább két felderítő csapatot kíván mozgásban tartani. Réméti, hogy ily módon maximálisan ki tudja használni a rendelkezésére álló létszámot.
A terv jó, de nem lesz elég ideje a megvalósításhoz. Sőt azonnali riadót javasolok, mert fel kell készülniük arra, hogy 12 órán belül visszavonuljanak. Engedjék meg, hogy megmagyarázzam…
Meglepő, milyen kevesen vették észre a Ráma feltűnő rendellenességét. Már mélyen bent halad a Vénusz pályáján, és a belseje még mindig fagyott. Ezen a ponton azonban a közvetlen napsugárzásnak kitett tárgy felszíne 500 fok körül van!
Ezt nyilvánvalóan az okozza, hogy a Rámának nem volt ideje felmelegedni. A csillagközi térben körülbelül az abszolút nulla fokra — mínusz 270 fok alá — hűlhetett le, s most, egyre közeledve a Nap felé, külső burka már csaknem olyan fonó lehet, mint a megolvadt ólom. De mindaddig, míg az egy kilométer vastag burok fel nem melegszik, belül hideg marad.
Van valami édesség, kívül meleg, közepén fagylalt… nem emlékszem a nevére…
— Sült Alaszka. Sajnos, gyakran szolgálják fel az EB-banketteken.
— Köszönöm, Sir Robert. Jelenleg ez a helyzet a Rámán, de nem tart sokáig. A Nap melege hetek óta fonósítja a Ráma burkát, és a következő néhány órában hirtelen felmelegedéssel kell számolnunk. De nem ez a probléma: mire el kell hagyniuk a Rámát, a hőmérséklet csupán kellemesen trópusi lesz.
— Akkor hát mi a baj?
— Egyetlen szóval válaszolhatok, nagykövet úr. Hurrikánok.