James Pak hadnagy, az Endeavour fedélzetén dolgozó tisztek közül a legfiatalabb, ezzel az úttal együtt mindössze négyszer volt az űrben. Az ambiciózus fiatal tiszt előléptetése esedékes volt, ám komoly szabálysértést követett el. Nem csoda hát, hogy csak nehezen tudta most elhatározni magát.
Hazárdjátékba kezd; ha veszít, súlyos bajba kerül. Nemcsak a karrierjét teszi kockára, de talán a fejét is. Ha viszont sikerül, hős lesz. A döntést végül mégsem ezek az érvek érlelték meg benne, hanem a bizonyosság, hogy ha nem tesz semmit, akkor egész hátralévő életében sajnálni fogja az elszalasztott alkalmat. Ennek ellenére még akkor is bizonytalan volt, amikor magánkihallgatást kért a kapitánytól.
«Mi az már megint?» — kérdezte magában Norton, látva a fiatal tiszt zavart arckifejezését. Eszébe jutott kínos beszélgetése Boris Rodrigóval… nem, most semmi ilyesmiről nem lehet szó. Jimmy igazán nem az a vallásos típus, munkáján kívül egyedül a sport és a szex érdekli, de legjobban a kettő együtt.
Aligha az előbbiről van szó, és Norton remélte, hogy nem is az utóbbiról. A legtöbb problémával találkozott már, amivel egy parancsnok szembekerülhet — kivéve azzal a klasszikussal, amit a nem várt gyermekszülés jelent egy küldetés során. Noha egy ilyen helyzet számtalan vicc közkedvelt témája volt, még nem fordult elő — de valószínűleg csupán idő kérdése, és ez az óriási baklövés is előfordul majd.
— Nos, Jimmy, miről van szó?
— Van egy ötletem, kapitány. Tudom, hogyan lehet elérni a déli féltekét — vagy akár a «Déli-sarkot».
— Hallgatom. Mit javasol?
— Hát… odarepülünk.
— Jimmy, már legalább ötször hallottam ezt a javaslatot, sőt többször, ha a Földről jövő őrült ötleteket is beleszámítom. Már megvizsgáltuk azt a lehetőséget, hogy az űrruhák meghajtását használjuk, de a levegő ellenállása reménytelenül hatástalanítaná. Kifogyna az üzemanyag, mielőtt tíz kilométeres távolságot megtennénk.
— Tudom. Ennél jobbat tudok.
Pak hadnagy viselkedésében furcsán keveredett a teljes magabiztosság és az alig palástolt idegesség. Norton egyáltalán nem értette: mi aggasztja a gyereket? Ismerhette a parancsnokát annyira, hogy tudja, semmiféle ésszerű javaslatot nem nevet ki.
— Mondja hát. Ha sikerül, utánanézek az előléptetésének. A félig ígéret, félig tréfa nem úgy sült el, ahogy várta. Jimmy kényszeredetten elmosolyodott, többször megpróbált belekezdeni a mondókájába, aztán úgy döntött, kerülő úton közelíti meg a kérdést.
— Tudja, parancsnok, tavaly részt vettem a Hold-olimpián. — Tudom. Sajnálom, hogy nem maga lett a győztes.
— Rossz volt a felszerelésem; tudom, mi romlott el rajta. Van néhány barátom a Marson, akik titokban dolgoznak vele. Meglepetést akarunk szerezni mindenkinek.
— A Marson? Nem is tudtam…
— Nem sokan tudnak róla, ott még új dolog a sport, csak most próbálkoznak vele a Xante Sportcsarnokban. De a Naprendszer legkiválóbb aerodinamikusai ott élnek a Marson, és ha valaki abban az atmoszférában tud repülni, akkor bárhol tud.
Tehát az én ötletem az, hogy ha a nagy tudású marsbeliek tudnak ilyen jó gépet építeni, akkor nagyon valószínű, hogy az a Holdon is megállja a helyét, ahol csak félakkora a gravitáció.
— Ez hihetően hangzik, de mit segít rajtunk?
Norton már sejtette a választ, de azt akarta, hogy Jimmy mondja ki.
— Hát, néhány barátommal szindikátust alapítottam Lowell Cityben. Építettek egy olyan sportrepülőgépet, amelynek egyes elemeit még soha senki sem látta. A Hold gravitációján, az Olimpia Stadion kupolája alatt óriási szenzációt fog kelteni.
— És meghozza magának az aranyérmet.
— Remélem.
— Lássuk csak, helyesen követem-e a gondolatmenetét.
Egy légibicikli, mellyel be lehet nevezni a Hold-olimpiára, ahol a gravitáció 1/6 értékű, még nagyobb szenzációt jelentene a Ráma belsejében, ahol egyáltalán nincs gravitáció. Végigrepülne szépen a tengely mentén az «Északi-sarktól» a déliig, és vissza.
— Persze, könnyedén. Egy út, megszakítás nélkül, 3 órát tartana. Természetesen közben pihenőt is be lehetne iktatni, feltéve, ha a tengely közelében maradunk.
— Ragyogó ötlet, csak gratulálni tudok. Milyen kár, hogy égi biciklik nem tartoznak a szabályos űrkutatási felszereléshez!
Jimmy küszködve kereste a szavakat. Többször is szóra nyitotta a száját, aztán mégis becsukta.
— Rendben, Jimmy. Csak morbid kíváncsiságból és nem hivatalosan szeretném megkérdezni, hogyan csempészte ezt a micsodát a fedélzetre?
— Hát… szabadidő-felszerelésként.
— Nem is hazudott. És mennyi a súlya? — Csak húsz kiló.
— Csak! Igazság szerint rosszabbra számítottam. Nem is értem, hogyan építhetett meg ilyen kis súlyú biciklit.
— Vannak 15 kilósak is, de azok túl törékenyek, forduláskor rendszerint meghajlanak. A Szitakötőnél ez a veszély nem fenyeget. Amint mondtam, sportrepülőként működik.
— Szitakötő, szép név. Mesélje el, hogyan tervezi a repülést, aztán majd eldöntöm, előléptetés vagy hadbíróság jár-e érte. Esetleg mindkettő.